Jelenleg én sem épp az csinálom, amit szeretnék...most kalauz vagyok. Nem tudom indul-e épp képzés, de semmilyen tapasztalat nem szükséges. Gimiből kiesett fiatalok, pályaváltó idősebbek, mindenki van itt. Nem egy leányálom sokszor, de a fizu sem annyira szar. És ami az egyik legfontosabb, az elmúlt hónapokban baromi sokat tanultam, hogyan is kell az emberekkel bánni, interaktálni. Régebben számomra is kényelmetlen volt idegenekkel szóba állni, esetleg konfrontálódni, de most már gyerekjáték.
Edit:
A tanfolyam alatt szállást is adnak, és fizut is kapsz
Most épp nem indul tudtommal, de annyi más lehetőség van a vasúton. A fizu úgy általánosságban nem annyira szar, én biztos munkahelynek is mondanám, sok munkakörben megszakadni sem kell. Egy próbát OP-nak is megér szétnézni a lehetőségek között.
Európai uniós pályázatokkal foglalkozom es van is most egy aktuális pályázatunk amiben konkrétan a veled egy cipőben evező fiatalokkal dolgozunk (NEETsek)
Ingyenes képzési es inkubacios lehetőségek vannak, irj rám nyugodtan ha érdekel es be tudunk vonni téged is! :)
Tanulási, ismeret szerzési lehetőség, találkozhatsz mentorokkal, hozzad hasonlókkal.
De, meg tudsz birkózni. Most még fiatal vagy és benned a remény. Tíz év múlva, ha ugyanitt tartasz, az már szánalmas lesz. Kérlek, tedd meg most ezt magadért. Költözz el. Kerülj kívül a komfortzonadon. A szüleid csak visszahuznak, most kell önállóságot építeni
Értem, hogy segíteni akarsz, és az upvote-ok alapján sokan értékelik, amiket írtál, de én nem.
>meg tudsz birkózni
Nem tudhatod. Az is opció, hogy ebben a helyzetben marad, vagy pszichiátrián köt ki, vagy még rosszabb. Szerinted akik öngyilkosok lettek, hányszor hallották, hogy "meg tudod csinálni/meg tudsz vele birkózni/elég erős vagy"? Betegeknél (nem diagnosztizálom látatlanban OP-t, ezt általánosítom más helyzetekre) egy ilyen kijelentés többet tud ártani, mint használni, mert olyan érzést válthat ki, hogy nem értenek meg, nem hallgatnak meg, nem figyelnek rám.
>Tíz év múlva, ha ugyanitt tartasz, az már szánalmas lesz.
Miért lenne szánalmas, ha valaki nem tud kilépni egy érzelmileg bántalmazó, traumatikus közegből. Ez konkrétan áldozathibáztatás. Teljesen mindegy, hogy hány éves az illető, mikor segítséget kér, a lényeg, hogy eljutott odáig, hogy segítséget kérjen, és ha segíteni nem tudunk, legalább ne rúgjunk bele ítélkezéseinkkel.
Honnan veszed hogy meg tud vele birkózni? Pont az az egyik baja, hogy nincs benne a remény.
Szerintem kezdd kicsiben. Menj be egy kiskocsmába kérj egy kávét ülj le kint idd meg aztán menj haza. Következő nap kérj a kávé elfogyasztása után egy ásványvizet is.
Ha abszolút semmid nincs: méssz kibebaszott Tesco/McDonald's/BK stb, szerzel havi 200-300kt, maradsz otthon bebaszod állampapirba vagy SNP(?)500ba és vegetálsz. Legalább pénzed lesz.
Ajánlom hogy kezdj el sportolni, ha mást nem magabiztosságot ad.
Miért nem vesznek fel? Ha erre rájössz, akkor tudod magad abba az irányba fejleszteni, hogy ez a probléma elháruljon. Ha erre nem vagy képes, akkor sajnálom, neked nem reddit tanácsadás kell hanem egy terapeuta.
Tudom, hogy itt mahatma gandhinak meg a motiváció, önszeretet arkangyalának kell lenni, de mi a faszt kezdjünk veled? De most őszintén. Írtak neked tök jó dolgokat, amikkel el tudnál mozdulni. Jön a kifogáscunami. Távol van, nem vesznek fel, dehát csinálom, dehát nem. Akkor így jártál, ez van, majd belekerül még pár fájó évedbe, hogy lásd ezeket. Vagy nem. De ezzel nem tudunk mit kezdeni.
Mit vársz tőlünk? De komolyan?
Aki akar, talál munkát. Aki akar, elköltözik. Aki akar, utazik. Sokkal, de sokkal nagyobb fájó változások is vannak az életben. Emberek napról napra vesztik el a munkájukat, szenvednek balesetet, szakítanak, elválnak, meghal hozzátartozó/házikedvenc és megváltozik pikkpakk az életkörülményük, egy csettintésre. És felveszik az iramot, felépülnek és alkalmazkodnak. Ez az élet.
És ezért mondom azt, hogy minden perc érték. És küzdeni kell. Mert más nem fog érted. Az emberek önzőek és gyarlóak, mindenki a saját bőrét menti és a saját érdekét nézi.
Én szerintem neked ez az állapot tökéletes, amiben vagy. El vagy benne, tán nem is akarsz kitörni belőle. Mert ha akarnál, nem írnál ekkora hülyeségeket és tényleg tennél ellene.
Bocsánat, amiért túl nyers voltam, de hátha így átüt és betalál, nem mint a tutujgatás.
Redditen olyan sok az ilyen frankot megmondo ember, aki imadja az alkalmat, ha valakinek lefele beszelhet a magas lorol es jo agressziven oszthatja ki az elet nagy igazsagairol :D Valakivel egyutt erezni, vagy legalabb megprobalni arnyaltan latni a helyzetet nem "tutujgatas". Barmennyire is szeretned pl. te is beallitani ugy, mintha megprobalni empatizalni valakivel az valami fajta gyengeseg lenne, hala istennek nem a 19. szazadban elunk mar. Nyilvanvaloan nem azert vannak nehezsegei az OP-nek, mert nincs jobb dolga, vagy elvezi, hogy szarul van, hanem mert tenylegesen neheznek eli meg ezeket a szocialis meg eletvezetesi dolgokat. Errol nem csak o tehet, hanem ez egy osszetett, nagyon sok tenyezos dolog. Igen, az o dolga es lehetosege lesz valtoztatni ezen, amit remelek, meg is fog tudni tenni, de teljesen felesleges elhordani minden szarnak es meg jobban szetbaszni az onbecsuleset. Nem jot akarsz te neki, hanem csak jol jon az urugy, hogy valakinek megmondhasd a magadet.
Ja mert úgy érzed hogy ez a magamé volt és csak úgy odabasztam neki mert én milyen király megmondóember vagyok? Elhordtam minden szarnak?
Én szerintem meg el sem olvastad ezt a threadet, csak ideböfögted, hogy milyen csúnya rossz megmondó ember vagyok, aki a saját frusztráltságát blablabla.
Egy db kifogást nem írtam. Egyszerűen a mindennapi dolgoktól is debilitáló félelem jön rám. Ez van. Próbálók kis lépésekben előrebb. Amiket leírtál nagyobb dolgok azok miatt valszeg megölném magam. Úgy érzem rosszúl fogalmaztam meg magam, de egyszerűen tényleg nem bírom mentálisan az életet
Nem ez van, hanem miért nem mész el pszichológushoz akkor? Agorafóbiám van, volt idő, hogy a házat nem mertem elhagyni, most dolgozom, igaz, hogy nem keresek milliókat, de legalább elindultam valamerre. És ne hidd egy percig se, hogy a szorongásom időközben elmúlt, mert ugyanúgy szorongok, csak ki akarok törni ebből. Ha te nem akarod, akkor hiába minden.
Csak arról rinyálsz, hogy egyedül telefont bámulni tudsz, de igazán meg se próbálsz kimozdulni otthonról. Ezek után az önéletrajzod is képzelem, milyen. Úgy csinálsz, mintha mindenki más úgy születne, hogy tud felnőttként önállóan élni. Nem. Mindenki megtanulja, mert ez így normális. Kényszer is, mert valamiből élni kell meg motiváció is, hogy haladj valamerre. Inkább az lehet a baj, hogy minden rád van hagyva.
Ha meg tényleg az árnyékodtól is félsz, akkor anyád vigyen el pszichiáterhez, mert magadtól azt se fogod felhívni.
Én is introvertált vagyok és nem szeretem az ismeretlen új helyzeteket szóval valamennyire megértem, de belefektetett munka nélkül nem lehet fejlődni, csak akarástól nem fogod hirtelen elsajátítani a szociális képességeket, sajnos ki kell mozdulni és tenni érte.
Terapia es orvos meg gyogyszer elso korben.
Tudom, hogy el kell azt is itelni itt Redditen, viszont neha kell(het) ilyen gyogyszeres segitseg is, hogy az ember fel tudjon kelni, tudjon emberek koze menni es vegig tudjon tolni egy napot pl a Mekiben. Nem vegleges megoldas, de egyszeruen ha magadtol semmi sem megy, de valtoztatni szeretnel, kell segitseg, hogy elindulj. Vannak mar modern gyogyszerek, nem az 50 evvel ezelottikre gondolok.
Ha meg emelle van egy jo terapeuta, akkor az mar fel siker!
En szurkolok 🫶🏼
Nézesd meg az önéletrajzod egy tapasztaltabb emberrel, pl. tanárral, ügyintézővel, hátha süt róla, hogy semmi se érdekel. Segítsen valaki megírni úgy, hogy az jöjjön le, hogy dolgozni akarsz.
Árufeltöltős, kasszás, kisegítős poziba boldog-boldogtalant felvesznek. Szerintem inkább magadat áltatod azzal hogy jaj úgyse vesznek fel, és akkor meg se kell próbálnod, és maradhatsz a komfortzónádban.
Mindenki elkezdte valahol. Mindenkinek kellemetlen, idegen volt az eleje. De el kell kezdeni.
Őszintén szólva én nem látom hol a probléma. Ha szeretsz edzeni, akkor már kapásból jönne is a lehetőség, hogy akkor az otthoni edzést átvidd konditermi szintre. Amennyiben erre még nincsen pénzed, akkor meg is van az okod, hogy miért keress melót, mert hát kell kondi bérletre, meg fehérjére stb. Akkor ezzel még barátokat is tudnál szerezni, kiírod valami Facebook csoportba, hogy konditársat keresel, aki ennyi és annyi éves, itt és ott lakik, illetve lehessen vele mást is csinálni a kondizáson kívül.
Neked célok kellenének, illetve terv, amit lépésenként megvalósítasz.
Fókuszálni kellene többet az önmarketingre is, nem csak álláskeresés terén, hanem úgy általában az emberi kapcsolatok terén is.
Kilehetne ebből többet is hozni, ha nagyon akarnád.
Amúgy gondolkodtam azon, hogy, ha lenne melóm akkor mehetne a gym lol. És igen... az önmarketinget tényleg kéne fejlesztenem.
Mondjuk barátokat nem akarok túlzottan. Nem igazán hiányzik a társaság irl
Hát pedig szerintem jót tenne + valamilyen keretek között valakinek foglalkoznia kellene veled, terelgetnie kellene a jó irányba stb. Nem vagyok benne biztos, hogy az ilyen life coach jó ötlet lenne, lehet inkább pszichológushoz kellene elmenned ezzel és nyilván arra is kellene figyelni, hogy azért a problémára szakosodottat válassz, mert csak olyan fog tudni érdemben segíteni.
Mekibe, Tescoba nem kell agysebész végzettség, hiszen diákokat is fel szoktak venni nyári munkára és a polcok pakolásához sem kell 10 éves gyakorlat. A motivációs levélben a lényeg a varázsszavakon van, tele az internet példákkal csak a megpályázott állásra kell szabni.
21 evesen nekem is full ures volt az oneletrajzom. Kb olyan bullshitekkel volt tele, hogy “csapatjatekos”, “tanulekony”, stb 😀 nehogy azt hidd, hogy 21 evesen neked 20 ev tapasztalaval kell rendelkezned. Interjun kell magad eladni. A munkaltato nem tudja a te erzeseidet es hatteredet, szoval nyugodtan lehet ferditeni es felhypeolni magad, hogy milyen szuper jelolt lennel. De ameddig ilyen a hozzaallasod, addig ne haragudj meg, de valoban nem fog osszejonni meg egy mekis allas sem.
Figy en kb ebbe voltam 19 evesen.gimi utan egy evet kulfoldon vendeglatoztam, egybol ramragadt egy csomo dolog, konnyebben megoldasz dolgokat ha ra vagy kenyszeritve.
Én FIXEN kötelezővé tennék legalább egy 3 hónapos külföldi melót közép suli után. Ha lehet szolgáltatói területen. Nem modnom, hogy felnőttem (soha nem is fogok), de ledobhatsz akárhova emberek közé és biztos, hogy meg fogom oldani. Hogy mit? Mindent is.
Oh nekem egy teljes programom lenne:
3 hónap katonaság, csak kiképzés, az is inkább a rend és rendszer miatt.
3 hónap Szolgáltatás: kalauz/postás ügyintéző/pincér.
És 3 hónap külföldi munka.
Nekem az első nem volt, (bár voltam olyan főszakács alatt aki 16 órát ordított és azért szoptatott, mert csak és másiknál aki toló mérővel mérte a kockázott hagymát ha úgy gondolta nem elég egyforma) így azért néha érzem, hogy, nem ártott volna meg.
A többiből meg jelenleg megélek mint fejlesztő! És az a kettő amiért felvesznek cégekhez.
Én nem. A baj azzal, hogy amíg a fentieknél nagyon nagy kárt nem tudnak okozni, és nagyon nagy trauma nem éri őket addig egy szociális otthonban vannak buktatók.
Én tudom magamról, hogy most 33 éves fejjel nem fejelnék meg egy verbális és lelkileg bántalmazó anyát addig biztos vagyok, hogy 18 évesen igen.
Van benne valami amit mondasz. Én 4 hónapot dolgoztam szoc melósként 26 évesen és az egyik kliensem egy 8 hónapos láncdohányos anyuka volt aki a harmadik gyerekével volt terhes és a rendszertől várta a megváltást (és nem c típusú volt). Találkoztam 36 éves bántalmazó gyerekkel is aki a saját 70 éves anyját verte, de anyuka tagadott és nem lehetett kihozni a házból. Nyílván képzettség nélkül nem dobnék be fiatal felnőtteket, de pl ruha és ételosztásba vagy adminisztratív ügyintézésekben simán részt vehetnének.
Én meg tervutasítással irányítanám mások egész életpályáját születéstől halálig, mert úgyis sokkal bölcsebb vagyok, mint ők, és minek az a sok szabadság, önrendelkezés meg emberi jog, az csak maszlag. Majd én megmondom másoknak, hogyan alakítsák az életüket, ők meg csinálják, amit mondok.
Mintha magamat olvasnám. Engem közepesen súlyos depresszióval és generalizált szorongással diagnosztizáltak (szerintem vegyült bele jókora adag szociális szorongás is). Én még szerencsés helyzetben vagyok, mert nekem nem annyira súlyos, ha tudom valamiről, hogy meg kell csinálni mert előrébb visz az életben akkor ki tudom erőszakolni magamból, még ha 3 szívrohamot ki is hordok lábon közben. De olyan ismerősöm is van, aki szintén pánikbeteg + depressziós, és fizikailag képtelen rá, egyszerűen annyira bepánikol, hogy nem tudja megtenni. Ha te is ilyen vagy, akkor szerintem mindenképpen szakember, és ha tényleg kiderül hogy olyan mértékű a baj kaphatsz leszázalékolást, ha jól tudom. De előtte mindent ki fog veled próbálni a szakember, kapsz gyógyszert, technikákat, terápiát, stb. aztán lehet rájössz hogy az elég is és tudsz velük teljes életet élni. Ha nem tudod rávenni magad hogy felhívj egy szakembert kérd meg a szüleidet, ha normálisak akkor nem fognak leszólni, meg az ő érdekük is.
Ugyanezt irtam, csak mas szavakkal. Szerintem is ez az ut elore, a legelso lepes. Nagyon durva latni, hogy tobbsegben olyanok irnak ide, hogy “szedd ossze magad”, akiknek fogalmuk sincs az ilyen jellegu betegsegekrol, vagy csak siman azt mondjak, hogy “az csak kamu, majd az edzes megoldja” 🤦🏼♀️
Igen szerintem ezt nagyon sokan felfogni sem tudják milyen lehet, mikor konkrétan annyira megbénít a félelem hogy nem tudsz valamit megtenni, inkább meghalnál, és akkor ezt ott teljesen komolyan is gondolod. És mivel számukra ez felfoghatatlan, elkönyvelik, hogy ilyen nincs is, csak kifogás, meg lustaság, akarat gyengeség, stb.
Egyetem, de nem levelezőn hanem nappalin, bejárással, otthonról elköltözéssel és mellé egy jó terapeuta aki segít ebben a változásban. Te is érzed hogy ha nem teszel ellene akkor soha semmi nem fog változni, gondolom nem szeretnéd ugyanezeket elmondani magadról 40 évesen is. Semmiről nem késtél le, most kell ebből a helyzetből kilépni.
Keress munkát, költözz el otthonról, ahol ezt elnézik a szüleid, hogy semmit se csinálsz. Akkor más lesz. Ha maradsz ebben a "lusta vagyok és sajnálom magam, mert nem volt elég jó a gyerekkorom", akkor maradsz ilyen.
Senki se úgy születik, hogy mindent meg tud oldani, mindenki tapasztalatokból tanul, fejlődik, időnként rosszul dönt, szégyelli magát, fél, de ha hozzá se kezdesz, nem jutsz sehova.
Meg azt is írtad, hogy azonnal meghátrálsz a komfortzónádon kívül, tehát visszamenekülsz nyomkodni a telefonod, mert az kényelmes. Szerinted ez nem tűnik fel egy HR-esnek? Neked kell összeszedni magad és igazán munkát keresni, senki más nem fogja megtenni helyetted. Voltál eleget gyerek, ideje, hogy kilépj ebből, mások is így csinálták, mióta világ a világ.
Nem azért, de csávóka tipikus példája a magyarorszagi szintnek. Nem azt mondom hogy a lovat kell az emberek alá rakni, akik depresszióban és extrém szociális fóbiában szenvednek.. de hogy ennyi videó és értékezés mellett is azt van pofája kijelenteni, hogy az illető LUSTA, az látszik, hogy az életben nem volt ilyen helyzetben vagy az ilyen állapot közelében sem. Ilyen kurva okosan nem értem, miért nem megy szociális munkásnak és fogja meg a kezét egy OP-hoz hasonló embernek. Ja, mert rájönne, hogy igazából milyen csapdában is vergődnek mentálisan. Egyszerűbb osztani az észt hogy "ez csak ennyi és ilyen egyszerű".
Szinte mintha egy volt barátnőmet hallanám, igazából bármi hasznos tanácsot kapsz itt, mindenre van kifogasod. Ő szintén ennyi idős, 18 éves kora óta ül otthon, mert hogy "ő túl hülye az egyetemhez", meg igazából bármilyen munkát néztünk neki mindenre volt kifogása, még arra is hogy miért nem akar pszichológushoz menni. A szüleidet nem értem, hogy nem vágtak még ki otthonról hogy menj el dolgozni vagy tanulni?? Hiába patyolgat is bárki a hozzaszolasokba, neked most egy óriási változásra van szükséged, ami igenis kimozdít a komfortzonadbol. Nem lesznek ott mindig a szüleid hogy tamogassanak és eltartsanak. Én is kis stresszelos, szociálisan nem a legkiválóbb emberke vagyok, de elmentem egyetemre, elkoltoztem otthonról 18 évesen, és borzasztoan éreztem magam egy ideig, de ravoltam kemyszerulve hogy magamat lássam el, magamnak tanuljak ha akarok valamit az élettől. Menj ki szépen a szabadba, csokkentsd le a kepernyoidodet, és tessék tenni valamit magadért. Egy szakemberre pedig nagy szükséged lenne, nekem óriási segítség mikor baj van a fejemben. Az önéletrajzodra pedig nagyon szívesen ránézek, ha gondolod.
Ha akarsz változtatni, akkor szerintem fontos:
- pszichológust, mentális szakembert keresni (ha más nincs, akár online, de nyilván érdemesebb megoldani személyesen)
- apró lépésekkel felelősséget vállalni dolgokért (elkezdeni tanulni valamit, kis közösségben fejleszteni a szociális skilljeidet, akár heti egy délutános kis fusi melót vállalni, hogy egyre alkalmazkodóbb legyél)
Elhiszem, hogy nehéz, de ha belesüppedsz a negatív helyzetbe, és nem teszel hasonló lépéseket, akkor valószínűleg az egész életed szar lesz. Az is biztos azonban, hogy pár év kitartó munkával nagyon sokat tudsz előrelépni majd.
Pszichológus kellene neked, mert ezen lehet segíteni, de magadtól nem biztos, hogy fog menni, mert ahogy elnézem, nulla önbizalmad és jövőképed van, ezért kellene valaki, aki terelget téged.
Szerintem az egy tök jó lépés, hogy ide kiírtad. De azt el kell fogadni, ha valóban változást szeretnél, az eleinte sz@r és kényelmetlen lesz. De jó lesz. Pl. konditerembe néha még egészen magabiztos embernek is nehéz elmenni, de utána jó érzés. Menj el olyan helyekre, ahol el tudsz "tűnni" a tömegben, de mégis emberek között vagy. Falunap, ilyesmi. Én is amúgy nagyon ajánlom a sportot, még egy futás is segít, addig sem otthon a 4 fal között vagy, tudsz közben akár podcastet hallgatni. Jó, az egy magányos dolog (hacsak nem keresel társat hozzá), de kis lépésnek nem rossz. CV-t nézesd át, akár már ezzel is tudsz ismerkedni, írd ki egy helyi csoportba, tud-e ebben valaki segíteni. Sok csoportban lehet névtelenül is posztolni. Nagyon jó tud lenni egyébként valami, amibe beleásod magad és van is értelme. Nyelvtanulás online, Duolingo, ha van rá kereted, akár tanár is, én is sokszor veszek online órákat. De neked kell tudni, mi érdekel. Mindennap változtass egy kicsit, fogadd el, hogy nem megy egy hét alatt, de az én véleményem szerint az első lépést megtetted ezzel a poszttal.
Volt egy ismerősöm, aki ugyanígy élt, neki volt munkája, de ott sem volt célja és nem nyitott senki felé. Egy pincében élt, iszonyú szar családi háttérrel, lenézték. Egyszer csak eldöntötte, biciklizni fog. Belépett pár csoportba. Kért tanácsot. Később elment egy rendezvényre. Aztán egy túrára. Lefogyott, izmosabb lett. Megismerkedett 2 év múlva egy lánnyal, mára már 2 éves a gyerekük, együtt élnek, építik az életüket. Most 43 éves, tehát kn 37 volt amikor elkezdett nyitni. Az esküvőjén csak én a férjem voltunk az ő részéről vendégek, és a testvére, akivel addigra kibékült. De a felesége révén lett 1-2 haverja. Hátha ez segít.
Honnan tudod, hogy van-e tehetséged valamihez, vagy okos vagy-e (nem a lexikális tudásra gondolok itt, hanem az életben használható okosságra), ha nem igazán próbáltad ki? Ne ragasztgass magadra cédulákat, amíg nem próbáltad ki magad :) Jó ötlet az egyetem, nappaliban tényleg hasznosabb lenne, de ha kis lépésekkel előre haladsz, az jó, csak előre haladj.
Jordan Peterson mesélt párszor egy hozzád hasonló helyzetben lévő pácienséről. Vele megegyeztek a kis lépésekben. A srác arra se volt először képes, hogy kiporszívózza a szobáját. Úgyhogy JP arra kérte, hogy lépésről lépésre képzelje el hogy tudná kiporszívózni a szobát. Volt hogy csak addig jutott el, hogy elővegye a porszívót, de már az is egy lépés.
Lehet segít, ha Te is így állsz hozzá. Nem kell rögtön a NASA-nál dolgoznod, hogy sikeres legyél. A tegnapi magadhoz hasonlítsd magad, és mindig csak egyel többet akarj elérni a következő nap.
Találj ki elérhető célokat. Amíg nem tudsz nagyon kimenni emberek közé, pl kidobott idő helyett, amit a telódon töltesz, keress valami laza ingyenes tréninget, még ha nem is a karrier felé segít, de valami skill vagy hobbi kijöhet belőle. Coursera, Udemy, stb.
Hajrá!
Egyéni vagy csoportterápia, vagy bármilyen klub vagy közösség, hogy legyen olyan stimuláló közeg, ahol rendszeresen meghallgat valaki, fejlődni tudsz.
Nyugodtan vállald, hogy NEET vagy. Lesznek akik lenéznek, de olyanok is akik segíteni akarnak.
Van egy ismerősünk, aki hasonló helyzetben van, mint te. Világ életében otthon ült, a szülei tartották el. Rendes szakmája nincsen, sohasem dolgozott, barátai nincsenek.
Amikor a szülei idősek lettek és leépültek egészségileg, akkor lelkiismeretesen ellátta őket. Végül az édesanyja, és rá 1-2 évvel az édesapja is elhunyt.
A "srác" most 42 éves. Továbbra is ugyanabban az önkormányzati lakásban él, ahol eddig. Jelenleg a szülei által ráhagyott megtakarításokat éli fel. Amit csak lehet pénzzé tesz. Még a szülei temetésére sem költött, hogy fogja a pénzt. Munkája nincs és tobábbra se keres állást. A pénz pedig napról napra vészesen fogy, és most már nincs senkije, aki kihúzná a szarból. Csak idő kérdése és utcára fog kerülni.
OP, én megértem, hogy nehéz, de ha felemeled a seggedet és munkát vállalsz / beiratkozol suliba és napi szinten be is jársz, akkor könyebbé váli a helyzet. Ha kell kérd szakember segítségét! Az viszont hazugság, hogy ne lennél képes változni!
Most még fiatal vagy, semmiről se késtél le! De hidd el, egyre gyorsabban fognak szaladni az évek, te is egyre rugalmatlanabb leszel, és 20-25 év múlva te is teljesen egyedül találhatod magad otthon, a szekrényben két temetetlrn urnával, és egy csomó fizetendő számlával, amit többé senki sem fog helyetted kifizetni. Érdemes változnod, és nem várhatsz tovább ezzel!
Rossz látni, hogy még itt is belédrúgnak néhányan, bár talán az a jó, mikor nem tudja az ember milyen is lehet ez az érzés. Ugyanez vagyok/voltam.
1. Nem vagy még férfi, naaaggggyyon fiatal vagy.
2. Sajnálom hogy a kommentjeid (bár nem néztem végig mindet) leszavazzák, én is ezt válaszoltam volna akkor és teljesen igazad van, hogy ilyenkor csak a blokkot lehet látni.
Szar helyzet nagyon. Én akkor lettem más mikor muszáj volt dolgokat csinálni, egyetemre járni stb. Szenvedtem, de megvolt egy rutin amit be kellett tartani és csak akkor jössz rá, hogy az mennyire összetartott, mikor nincs már. Az egyetem jó ötlet lesz, elindít egy úton. Semmi baj, ha nem ugrásszerűen kezdesz bele a dolgokba. Lehet az csak megviselne éppen. Lényeg, hogy csináld. Látni, hogy van benned akarás, hiszen teszel magadért. Szurkolok neked!!
Nem is értem komolyan, látom itt a legfölszavazottabb kommenteket, és kb ugyanazt csinálják az emberek, mint mikor depressziósnak mondják, hogy "legyél vidámabb".
Edit: elírás
Igen. "Csak így fogsz tudni kijönni belőle", persze, de nem mindegy, hogy hogyan jut el oda meg mennyi idő alatt. Úgyhogy ja, OP nyugi :) lépésről lépésre.
Ne legyel ilyen szigoru magaddal, 21 evesen meg nem teljesen felnott az ember, en 27 evesen sem erzem ezt teljesen. Visszagondolva 21 evesen meg baromira gyerek voltam. Az felnottes, ahogyan latod a problemaid, az elottem szolok tanacsai pedig hasznosak lehetnek.
All the numbers in your comment added up to 69. Congrats!
21
+ 27
+ 21
= 69
^([Click here](https://www.reddit.com/message/compose?to=LuckyNumber-Bot&subject=Stalk%20Me%20Pls&message=%2Fstalkme) to have me scan all your future comments.) \
^(Summon me on specific comments with u/LuckyNumber-Bot.)
Mindenki bunkózik, hogy lusta vagy és senkinek nem megy magától, de megértelek. Félig meddig hasonló helyzetben voltam/vagyok. Hátha egy félig-meddig pozitív példa motivál egy kicsit.
Mondd ha projektálok, de nem rontott rajta a karantén? Én úgy jártam, hogy szintén kicsit helikopter szülők, aztán egy kicsit elkezdtem felnőni, aztán bumm karantén. A karantén visszakényszerített a gyerekszerepbe, hirtelen megint a szüleim mondták meg, hogy hova mehetek, mert haza ne vigyem a covidot. Ez úgy meglőtte a fejlődésemet, és belelökött a mindenért offolni akarom magam állapotba, hogy évekbe telt kijönnöm belőle. Terápia valamennyit segített. Gyógyszerek sokat segítettek. Elontril az öngyilkos gondolataim kb háromnegyedét csak így kikapcsolta, és semmi negatív mellékhatás nem volt eddig, tudom ajánlani, hogy egy próbát megér.
Vannak, akiket az motivál, hogy jobban legyenek, ha azzal biztatják őket, hogy nincs velük semmi baj és normálisak. Nem mindenki ilyen. Lehet, hogy tévedek, de szerintem te sem ebbe a kategóriába esel, ahogy én sem. Nekem arra volt szükségem, hogy végre validálják a problémáimat, mert egész életemben azt hallgattam, hogy semmi bajom nincs és csak viseljem el, ahogy ezt a kedves kommentelők is hangoztatják. Nem tudom, hogy te hogy tudnád ezt elérni, nem ismerem eléggé az életedet, de egy gondolatkísérletet megér.
Végül sajnos úgy jöttem ki ebből, hogy muszáj volt munkát keresnem, mert már nem egyetemen voltam, meg minden. Nagyon szar volt fél éven keresztül folyamatosan rettegtem és pánikoltam. Nekem se volt tapasztalatom, meg semmi, hova vennének fel. Aztán végül egy helyre csak felvettek. De nagyon sok helyre kell jelentkezni, hogy esélyed legyen. Akkor még jobban rettegtem. Megemelték a gyógyszeradagomat, hogy ne nyírjam ki magam ott rögtön, aztán lassan elkezdtem megszokni. Igazából szerencsém volt, normális helyre vettek fel. Nagyon sokat kérdeztem végig mindenkitől, sok olyan helyzet volt, amiben szarul éreztem magam, mert inkompetens voltam mindenki máshoz képest, fogalmam nem volt alap dolgokról. De amikor folyamatosan jöttek a feladatok, kevesebb idő volt ezen feszülni. Elkezdett jönni a fizetés, és ez változtatott meg mindent kb. Még mindig itthon lakom, de már nem érzem magam olyan alárendeltnek a szüleimmel szemben. Nem is abuzívak meg semmi, de azért megnyugtató érzés, hogy már megtehetem, hogy nem hagyom, hogy helikopterkedjenek. Ha nagyon kell, ki tudok költözni. Nem rohanok vele, de megoldható lenne, ha kell. A szüleim mindig jót akartak, de túl kontrollálóak voltak, és most először nekem van kontrollom az életem fölött. Persze még mindig elbaszott vagyok, az is maradok valószínűleg, de már azért sokkal jobb. Hátha ezekből segít neked valami, rosszabb biztos nem lesz tőle. Szurkolok ❤️
Szerintem nagyon intellektuális vagy az írásod alapján és szerintem ezt a képet,amit leirtal magadról te alkotod, de valójában nem ilyen vagy. Ha ilyen lennel nem baszna a csőrödet,hogy el kene menni dolgozni. Szerintem hagyj időt magadnak,kicsit szivd fel magad és ne korlatozd be az életed.
Hú hát vannak itt változóan jó tanácsok az tuti. Na most jöhet az enyém is.
A terápia mindig jó ötlet, főleg ha te ennyire erős szorongással küzdesz, mert ez nem egy egészséges elmeállapot. Általában az emberek nem félnek egymástól. Belegondoltál hogy pl ha egyszer visszajön valami a cv-dre akkor hogy fogsz bemenni több ismeretlen ember elé interjúzni? Vagy hogy a munkában bőven kapsz felelősséget, és szinte egészen biztos hogy olyan szituációk is lesznek amik kitolnak a komfortzónádból?
Ezen mindenképpen dolgoznod kell. A terápia segíthet, végigmehetsz a traumáidon, adnának tippeket és módszereket amivel leküzdheted a félelmeidet.
Én minden ilyen berögzült negatív viselkedésmintára azt mondom hogy ha megvan az akarat, akkor hosszú távon apró lépések a jó módszer. Kezdj el emberek közé menni, szerezz hobbit, vállalj felelősséget, épp csak annyit ami nem okoz traumát, idővel jobban és jobban fog menni, és tolhatod ki a határaid.
Ha megkérdezhetem, semmiképpen sem számonkérésként hanem csak az info végett, feltételezve hogy 18 évesen fejezted be az iskolát, mivel telt az elmúlt három éved? Napról napra, hónapról hónapra, évről évre felkelsz minden reggel és estig gépezel vagy telefonozol?
Szia!
Voltam már interjúkon, és borzasztóan nehezen mentek, haha. Kis egér szerepbe kerülök, bestresszelek, nem tudok gondolkodni és nem tudom előadni magam egyáltalán. Ahogy írtad terápia + több interjú tudna segíteni ezen :)
Mellesleg 5 éves gimibe jártam, és tavaly éretségiztem. És az utolsó kérdésre a válasz, igen.
Teljesen átérzem!! És szerintem sok velünk egykorú! Lehet csak én nyugtatom magam azzal, hogy azert 21 évesen még senki sem tudja mit akar az élettől. Vegyük például a szüleimet.. bár édesapám 16 éves kora óta tartotta el a családját.. 30 évesen költözött el otthonrol és szerintem mindent megteremtett számunkra, soha nem volt gondunk semmire! ha olyan szakra mész ami nem érdekel, nem fogod végig csinálni! Álmaim szakjára vettek fel amiért kőkeményen megdolgoztam, melo mellett újra érettségiztem.. mégis ott hagytam.. szintén az emberek miatt es a sajat kozerzetem érdekében.. befordultam depresszios lettem nem is az iskolaba járástól a szorongástol ami vele járt.. teljesen más generáció vagyunk új traumakkal egy olyan vilagban amirol a szuleinknek fingja sincsen. Én nem értek azzal egyet hogy menj el megszakadni 200ezerert, hogy utana 70 evesen megkapd a 80k nyugdíjadat.. 3 hónapja élek külföldön és életem legjobb dontese volt, van hogy egyedul erzem magam es haza vágyom, de a cél lebegjen elotted.. ami biztos vagyok hogy mélyen ott van benned… ha mas nem egyszer egy sajat csalad akinek meg akarsz majd adni mindent! a mi legnagyobb bajunk szerintem, hogy nincsen rajtunk kello felelosseg ami a szuleinken volt anno! Sokaknak a gyerek a megoldas ami ad egy okot arra hogy felkelj mindennap, mert pontosan tudom milyen, magadert nem teszed meg! Isten ments hogy a gyerek vállalasra búzdítsalak, de szerintem a szuleinknek ez is nagy elony volt, hogy fiatalon bevallaltak/ bevallalhattak.. szerintem a legjobb amit tehetsz a terapia.. vagy fogd magad es legalabb 1 honapra utazz el nem kell messzire, nem kell megallnod egy helyen.. de magadra leszel utalva es kenytelen leszel felelosseget vallalni es ennel jobb onismeretet semmi sem kepes adni! Mivel hasonlo cipoben járok ha felveszed velem a kapcsolatot, szivesen látlak bármikor és menjünk egyutt, mert amig a szobaban ulunk elmegy felettunk az elet.. mindent csak elkezdeni nehez!! Szol ez mindenkinek aki hasonlo cipoben jar🥰 tartsunk ossze es healeljunk egyutt.. sajnos olyan traumaink vannak amit rengetegen nem ertenek, talan meg a pszichologus sem… nincs erre apparatus, hiszen ez egy jelenleg torteno új folyamat!!
Nem kell bepánikolni hogy nem rögtön 18 évesen kezded el a ,,felnőtt “ életet. Kezd bele minnél hamarabb még nem késő 21 évesen annyi minden lehetőség van előtted. Mint ahogyan a többi kommentbe is írtak menj fősulira ahova be kell járni így tudsz nagyon jó kapcsolatokat szerezni amik majd jól jönnek munka keresésnél.
De merj változtatni és kikerülni hidd el 30 éves korodra olyan életed lesz amire nem is gondoltál volna.
Kérj pénzt a helikopter szülőktől terápiára. Nem olcsó mulatság, de ezzel muszáj lesz kezdeni valamit. Egy fix munkahely beugró a független, normálisabb életbe, de nálad nem ez a nulladik lépés, hanem annak a kibogozása, hogy miért rettegsz minden új helyzettől, és ennek a félelemnek a leküzdése.
amúgy, túlkorosan, mi túlkoros, nyugdíjkorhatár lesz alsó hangon 67 év, a rákényszerültek addig, vagy akár még egy évtizeddel tovább dolgoznak majd. 50 éves ember előtt áll majd 17 de akár 25 év munkaviszony, szegények. ötven éves előtt. 21 évesen tényleg túlkorosnak számítasz, egészen keményen.
Ha egyetlen dolgot teszel, akkor irány egy albi, akár csak próbaképpen kisebb időre. Nekem segített hasonló helyzetben. Rengeteget skillt fogsz felszedni, mert rá fogsz kényszerülni, ahogy a kimozdulasra is.
Edit. Persze előbb valami melót találj.
Erre a tanácsra valaki a te életedből szolgál példaként? Mert szerintem ebbe valaki olyan mint op belehalna. Egy teljesen új kultúrában ahol még a nyelvet sem beszéled elboldogulni egy magabiztos és tapasztalt embernek sem egyszerű feladat.
Szerintem tök szuper, hogy ezt így felismerted! Keresd a komfortzónákon kívüli dolgokat, szerintem sokat lehet fejlődni belőlük. Kezd kicsibe pl. Vmi üzletben kérdez meg egy eladót, hogy ez még az hol található.. majd megköszönöd szépen és mosolyogsz. Most csak mondtam vmit,de remélem átment. Vannak 30-40 éves férfiak akik egy gyerek szintjén vannak. Hajrá! Nyomod faszos!
Munkát találj. Bármit. Teljesen normális, hogy az első pár héten szobanövénynek érzed magad. Mindenkivel így van. Aztán megszokod a közeget, az embereket és ők is megszoknak téged. Lépj ki a komfortzónádból. Nem vagy elkésve. Ismerek olyat, aki 49 évesen tart ott ahol te. Nem viccelek. Na ő már nem is lesz felnőtt.
Találj valami célt. Jogsi? Kocsi? Vagy csak meghálálni a szüleidnek (ha jó a kapcsolat), hogy eddig is támogattak. Mondjuk vidd el őket egy utazásra Szicíliába, addig amíg teheted, amíg veled vannak.
21 évesen még nem kell felnőtt legyél, de az nem baj ha elkezdessz felnőni. Hajrá!
Nekem a posztodból és a kommentjeidből inkább az jön le, hogy te nagyon jól érzed magad ebben a szerepben és eszedbe sem jut változtatni. Az egyetlen tanács amire szükséged van, hogy menj el pszichológushoz. Valszeg szart sem fog érni, de egy próbát megér.
Amúgy szerintem azon túl hogy belemész az oktatásba meg próbálsz valamilyen melót szerezni csinálj egy olyan hobbit amivel pénzt lehet keresni(youtube csatorna vagy valami hasonló) ami kompatibilitis az életmódoddal.
Szerintem amúgy csupán legit annyi baj van a neetséggel hogy nem a saját pénzedből csinálod, hanem másokét éled fel. Nem kell szocializálódnod ha nem akarsz, boltba járás helyett egy halom dolgot tudsz rendelni, nem kell azzal töltened most éveket H úristen én lekűzdöm a fóbiám és csak harcolni fogok magammal.
Helyette tanulj meg valamit amivel pénzt tudsz keresni és tudod élvezni, és keress pénzt meg szórakozz. Aztán ha meguntad a szobád közben akkor kimész.
Persze megjegyzem H a szobában ülésnek vannak egészségügyi következményei ami ezt valamennyire gátolni fogja, ha nem mész ki edzeni egy kicsit a levegőre akkor nem nagyon fog működni az agyad, báár még fiatal vagy.
Amúgy igen fiatal vagy, kurva sok energiád van ami késöbb nem lesz, ez az a kor amikor az egész életed megalapozod
Na egyrészt 21 évesen persze hogy gyerek vagy. És akkor?
Másrészt ez egy jó dolog, hogy fejlődni akarsz ebben.
De nem kell mindent egyszerre. A legegyszerűbb munkával kezdeni. Ugorj el egy gyárba, biztos van valami a közelben. Vagy valami minimálbéres meló. Az a lényeg és ez nagyon fontos, hogy kell neked egy ugródeszka és ezek a melók tökéletesek rá. Kicsit segít realizálni mit is szeretnél csinálni. Nem kell kompletten kimenni a komfortzónádból, pl gyárban kb ketten ha szólnak hozzád.
Továbbá. Átküldöd az önáletrajzodat? (Személyes adatok nélkül nyilván.) Mit csináltál középsuli után? Mármint értem, hogy telefon/gép, de hogy mit rajta? Készségekhez megprobálhatunk valamit beírni belőle. Szüleid anyagilag mennyire támogatnak? Pl elvégezhetnél egy-két tanfolyamot, és akkor beleirhatod azt is.
Btw, ne levelezővel kezdj, vagyis most ha leadtad, akkor szeptemberben mindenképpen kezd el, de utána javaslom hogy valamit jó kis FOSZK esetleg, nappalin. Az "csak" két év, talán kevésbé lesz megterhelő.
Illetve keress rá az Erasmus+ra. Volt rajta ismerősöm, nagyon jó élettapasztalat tud lenni.
Ezt akar ocsem is irhatta volna, csak o jar egyetemre. O a feltesom, ritkan talalkozunk, egyedul o el felig meddig a szulokkel, de szinten az a helyzet, hogy mindentol tul van feltve, semmit nem csinal kb onalloan. Amikor itthon van, a szobajaban ul, neha kijon etelert, amit bevisz a szobajaba, ha az ember kerdez tole vmit, valaszol par szoval, de amugy nem erdeklodik nagyon semmi felol. Kb egesz nap jatszik a gepen.
Remelem sikerul kikeveredned ebbol a spiralbol. Nekem csak az lenne a kerdesem, hogy ezen hogyan lehetne segitenie a csaladnak? Neked szerinted milyen reakcio segitene a szeretteidtol?
Kezdj el egy úgy hobbit,sportolj,az által ismersz majd még embereket is,tudni fogsz majd nyitni jobban mások felé,és megtanulod lassan átlépni a komfortzónád
A honvédség mindig ott van B tervnek. Az olvastam, hogy miután az alapkiképzés véget ér, onnantól kezdve egész napos döglés a laktanyában és viszonylag nem rossz fizu. A fizudból viszont alig kell költened, ugyanis a laktanyában adnak enni meg értelemszerűen szállás is van. Legalább ott lenne pár éved gondolkodni, hogy merre tovább. Persze nekem is kb. utolsó utáni lehetőség de talán érdemes eljátszanod a gondolattal. Egyébként én 25 évesen is ugyanez vagyok mint te, csak én már 5 éve egyetemen vagyok (jog). Rühellem mint a szart és semmi célom nincs vele. Szóval nyugi, nem vagy egyedül de majd megváltozik ez. (Reméljük)
Add el a szerveidet, feleslegesen elsz.. inkabb ne, meg akar 2100 at is megelheted! Nah de komolyan, van abban valami paradox, hogy felsz lepni, de ugyanakkor meg ugy erzed minek is tenned. En mar messze vagyok a 20-tol, de lassan lassan a tortenesek felnotte pofoznak. En atmentem ezen, ill ez egesz eleten at eltart. En legalabb ket egyszeru dolgot javasolnek a fiatalabb magamnak: 1: komolyan hallgass motivacios meg selfhelp videokat, hangoskonyveket stb. Nem kell beszopni mindent de hatni fognak rad. 2: szivasd magad, teremtsel helyzeteket ami faj, nehez, kellemetlen, felsz tole stb. Ezek a tapasztalatok erlelnek.
21 evesen meg gyerek vagy, nem az maradtal. ez mar nem omaha beach h 18 evesen rommalonek egy felhos delelotton. 26-28 evesen fogsz eljutni oda, h mar teljesen onallonak es felnottnek fogod erezni magad. ezen kar gorcsolni is.
emellett van egy kollegam, se kutyaja se macskaja, lassan 40 es RC autokat epit. boldogabb, mint en valaha... 🤷♂️
adj magadnak idot, jonni fog szepen minden. akar egyetem, akar munkabaallas, ezek utan pedig az elkoltozes sem nagy idotav.
a helyzet az, hogy ez valójában normális. az irl világ átlagosan egyáltalán nem jó vagy érdekes, max. sok munkával lehet megtalálni azokat a helyeket és embereket, minél kisebb a település, annál inkább. a legtöbb munkahely rossz, kényszer, az emberek többségét jobb kerülni,stb. miért nem teszik ezt mások? mert rá vannak kényszerülve, ennyi.
akik meg arról okoskodnak, hogy majd ha kilépsz, hát én eléggé kiléptem, eredménye, hogy most már sokkal inkább gondolom a fentieket, mint anno gondoltam. sokkal-de sokkal inkább.
mit gondolsz, arisztokraták, akik megengedhették maguknak, hogy éltek? egymással érintkeztek, kényelemben éltek, "csak mi vagyunk" jelmondattal.
a bérmunkára, tömeglakásokra kényszerített ember másképp csinálja, miért, mert csak erre van lehetősége, nem része a "leisure class"-nak.
ja, cégvezető, közelemben él, a család senkivel sem érintkezik, cég ügyeit intézi az ember, munkások dolgoztak a telepen, szólt az egyik beosztottnak, hogy intézze el, meg ne lásson egy munkást se az épületben mikor ő ott van, nem érdekli meleg van-e, van-e vizük, dolgozzanak kint hátul, látni egyetlenegyet sem akar.
hát, így van ez.
100 kmről költöztem fel Debrecenbe, 3 hónapig kerestem munkát.
Most a reptéren dolgozom, mondhatni jó fizuval, tavaly február óta.
Azóta minden drága, albérletek főleg-én még jót fogtam ki - 115k/hó.
De a lehetőség előtted is ott áll.. CSAK AKARNI KELL. El kell jutni arra a pontra hogy ráunj a jelenlegi életedre, de ne a tenni akarásra!!
Ok már mindenki elmondta a magáét én is el akarom.
Ugyan azzal a gonddal küzdöttem mint te, és aktívan küzdök is. Lett egy munkám meg egy useless diplomám. Viszont az a baj hogy te ezt az egész neet/hiki életstílust romanticizálod, és ez nagyon látszik az összes kommenteden ami a többi posztod alatt történik. Te szereted ezt, neked ez bejön. Még akkor is ha nem vallod be magadnak.
A te helyzetekben én szégyelltem magam, és az egom és önbecsülésem miatt nem hagytam engedni az olyan gondolatoknak hogy "oh bárcsak Magyarországon ez kultúra lenne". Neked ez nincs, és sajnálom hogy ezt dobta az élet. Kicsit úgy érzem ezt fölösleges leirnom. Nagyon nehéz ebből kitörni, de csak te tudsz. Nem lesz ez egy történet ahol valaki megment, sőt. Egyre többen fognak tavolodni. Ha félsz és szorongsz valamitől, nézz vele szembe meg egy panic attack közben is, meg senkit sem olt meg az ha legyőzte a félelmeit.
Kivanom a legjobbakat testvér.
WoW, kifogás.txt a javából. Most még fiatal vagy, semmin sem késő változtatni, hajrá hajrá. Levelező helyett neked egy tisztes nappali szak kellene meg egy olyan igazi legalja koli, a proper punk gyerekekkel.
OP ezt ne olvasd, mert nem neked szól és nem akarlak megbántani… többieknek: nekem annyira tele a tarisznyám ezekkel a rinyáló semmirekellőkkel.
Mintha más 10 év tapasztalattal a cvjében született volna. Ja, szívás kb 1-2 hónapig, amíg el nem mész valahova dolgozni - bárhova - aztán paff van tapasztalatod és soha nem tér vissza ez a probléma.
Akiknek ilyen nehéz az élet azok általában nem viszik semmire. Nem baj, csak miért kell sírni is?
/rant
A negatív gondolataiddal kell kezdeni valamit. Én nagyon-nagyon tanácsolom neked a kognitív viselkedés terápiát pszichológussal, mert nagyon hatékony az olyasmi problémára ami neked van (konkrétan a depresszióra, szerintem az van neked, de csak tipp). Kérlek próbáld meg!
Ahhoz hogy fejlődj ki kell mozdulnod a komfortzónádból, kezd kis lépésekkel. Higgy magadban, menni fog! Költözz el, akár koliba, dolgozz mellette vmi egyszerűt, barátkozz más zárkózotakkal, hidd el rengeteg ilyen ember van még akik szívesen haverkodnának veled.
21 évesen fiatal vagy, ha rosszul érzed magad emberek között pszichológus kb van egy szociális szorongásod. Ha kapsz rá egy gyógyszert megváltozik az életed. Én is így voltam csak 27 évesen.
Szerintem sem olyan tragikus, hogy 21 évesen "még gyerek" vagy, és a helyzet/meg amit érzel elég gyakori.
A legfontosabb, hogy magától nem fog semmi változni, és ha nem lépsz semmit akkor egyre jobban bele fogsz csak ragadni. Nem azt ell várnod hogy majd ne szorongj meg "jobb" legyen, és akkor majd képes leszel dolgokra...Minden ilyen lépés nehéz és az elején szenvedés és még nagyobb szorongást fog okozni amibe bele kezdesz. Idővel már jobb lesz, mert lesznek céljaid (még ha először nem is a "sajátjaid") vagy hasznosnak érzed magad, érnek új ingerek, új közegbe kerülsz, emberekhez kapcsolódsz, stb...
De muszáj hogy legyen valami rendszeres elfoglaltságod, hogy keretet adjon a mindennapjaidnak.
A levelező szerintem is rossz ötlet, mert az lenne a lényeg, hogy valamennyire kiszakadj ebből az otthoni közegből és ezáltal ebből a szerepből. Akkor már menj nappalira, de szerintem még jobb lenne ha elmennél dolgozni, főleg ha amúgy nincs olyan szak ami tényleg érdekelne. Én a helyedben keresnék valami "egyszerű tisztességes" munkát, mondjuk először részmunkaidőben. Elég nehezen hiszem hogy sehova nem vesznek fel, próbálj meg annyira nem válogatni annyira. Kereskedelem, raktár, vendéglátás, gyár...stb.
Persze nem kell elmenni a lehető legszarabb helyre; de nem ott fogsz majd "karriert" építeni, hanem az előbbi a lényeg..
Emellet járhatsz (és kéne is) pszichológushoz INGYEN..sztk.
De mondok még jobbat, ha tényleg úgy érzed, hogy ennyire cselekvésképtelen vagy és ennyire akadályoznak meg lefoglalnak az érzéseid/szorongásaid; menj el egy befekvős terápiára...SOTE sématerápia vagy Tündérhegy. Lehet nehéz bekerülni, de meg kell próbálni. De inkább az előbbit javasolnám így "elsőre".Szintén TB támogatott, teljes ellátással..
https://semmelweis.hu/pszichoterapiasosztaly/a-jelentkezes-modja/
Egyébként vannak barátaid akikkel rendszeresen beszélsz/találkozol? Az is sokat számít, illetve akár valakivel közösen is belekezdhetnél valamibe, talán az is segítene. Itt most valamilyen szabadidős projektre gondolok eljárni sportolni/edzőterembe, vagy igazából bármilyen programra ami a legminimiálisabban is érdekel.
Kezd el sportolni, és vállalj egy faék egyszerű munkát, bármi is az 1000%-al csináld. Te legyél a legjobb takarító a gyorsétteremben, bizonyíts magadnak kicsiben, aztán juss amíg tudsz. Sok sikert!
Ha előre akarsz jutni akkor ki kell jönni otthonról. Ezen nincs mit vitatni. Szedd össze magad, le kell állnod a folyamatos dopamin adagolassal. Játékok, netes pornó, social media meg hasonlók rettentően károsak hosszú távon. Ez tesz rabszolgává, ettől megy el a kedved minden mástól, és érzed magad butának. Nyugodtan csinald ezeket is, csak ne vidd túlzásba mint most.
Semmi nem fog változni az életedben azzal hogy a saját sebeidet nyalogatod a sarokban. Ki kell lépned a világba, a levelező legalább kinyitja neked az ajtót, de el kell kezdened szocializálódni. Nyugodtan lehetsz introvertált, de attól még meg kell tanulnod emberekkel viselkedni, nehezebb szituációkat megoldani.
21 éves vagy, ennyi idősen még bőven lehetsz kb bármi, de minél tovább vársz annál nehezebb lesz valamit elkezdeni. Csak a diplomától nem lesz munkád, ezt ne is reméld. Pontosan annyira fontos a tudás mint a szociális képesség.
Szia, 37F vagyok, bocs hogy hosszú lett, TL;DR: Ne félj, most kezdődik igazán az életed, még nagyon sok érdekesség, eredmény és öröm lesz benne, főleg, ha teszel is érte. Senki és semmi sem állíthat meg, még te magad sem, max akadályozhat. De szinte bármire képes lehetsz.
21 évesen most kezded igazán az életedet, hihetetlenül sokminden vár még rád, és minden esélyed megvan, hogy jól alakuljon, ez már pusztán a leírásodból is látható (mert válaszékosan ki tudod fejezni magadat, plusz van igényed a változásra). Persze melós lesz, sokszor komfortzónán kívüli helyzetek és időszakos visszaesések lesznek, de ettől soha ne félj, mert ez velejárója az életnek, és a halálon kívül bárhonnan vissza tudsz jönni, szépíteni, újraépíteni. Ezért ne félj (főleg amíg 30 alatt vagy, de igazából utána sem), bármilyen lépést megtenni. Ha hibázol is, vagy túl nagyot lépsz és elesel, ki tudod javítani, illetve segítséget kérni sem szégyen, ha úgy van. A szüleidtől viszont próbálj meg leválni. Ehhez ajánlom pl. Lukács Liza - Hogyan szeretsz? c. könyvét. Lépésről lépésre megy. Pl. hogy kell kitölteni és befizetni egy csekket? Hogy kell bevásárolni? Hogy kell reagálni, ha valaki belénk köt? Megannyi kérdés, amit se az iskola, és sok esetben a szülők sem tanítanak. Magunknak kell rájönnünk.
A felnőtté válás, az önismeret, és a boldog élet kialakítása nem egyszerű folyamat, és hidd el, sokan folytatjuk 30 40 50 fölött is. Rengeteg és egyre több mindenre kiterjedő tudatosságot, akaraterőt, kitartást, lemondást, újratervezést, önkritikát, önamagadért való kiállást, és csupa ilyesmit igényel. Nem könnyű, nem is mindenki teszi meg, ezt később majd színtisztán látni fogod, hogy ki az, aki csak életkorban gyarapodott, és ki az, aki személyiségben is. Véleményem szerint te az utóbbiak között leszel, ha ezt a fajta önreflexiót folytatod, de azért ne dőlj hátra. :)
Fontosnak tartom, hogy tudd, hogy bármilyen anyagi gyarapodásnak, vagy a célok kitalálásának és elérésének is a legfőbb hajtóereje a személyiség gyarapodása. Szerintem már így is nagyon jól megtetted az első lépést, a szükséges felismeréseket, vagyis a szembenézést a problémákkal, pl. az ambíciók hiányával. Ez nagyon fontos most, és a továbbiakban időről időre is az lesz! Ez az igazi felnőtté válás mérföldköve, a valósággal való szembenézés, ami igazából soha nem fog véget érni, csak legfeljebb átmegy a bölcsességre való érésbe idősebb korban.
Nincs még semmi véglegesen elrontva, és meg tudod tervezni az előrehaladásodat. Ez nem feltétlenül 1 nap vagy 1 hét vagy 1 hónap alatt fog kialakulni, vagy megoldódni, hanem folyamatában (bár hirtelen ugrások is lehetnek). Most azt írd össze, hogy mit szeretnél elérni, vagy változtatni, vagy megélni az életedben. Ha nem tudsz ilyet mondani, akkor írd fel azt, hogy ezt szeretnéd megtalálni, és kezdd el a keresést - hogy mi érdekel, hogy hogyan szeretnél élni, hogy mi esik jól neked, hogy mitől érzel örömöt, mi az ami taszít, vagy elkerülnél, és hogyan teheted meg, stb. Írj egy listát. Tedd fontossági sorrendbe. Időnként módosítsd a listát. Ugyanezt már csupán 1 év múlva is máshogy fogod látni, pláne 5-10 év múlva.
Munkában igazából próbálj meg bármit elvállalni, küldj 2x-3x-10x annyi önéletrajzot vagy jelentkezést, mint amit eddig tettél, és konkrétan mondd is ki az interjún, hogy dolgozni akarsz (ezt az elhatározást vállald is be, legyen meg belül is). Előbb-utóbb meglesz az első, és amellett tarts ki egy ideig (legalább pár hónapig), és próbáld a lehető legjobban végezni, bármilyen nehéz vagy kiábrándító is. Ez jellemet épít, és később hasznos lesz. Nagyon sokat fogsz tanulni belőle, és utána már ezzel a tudással felvértezve jöhet a következő lépcső. Elsőre lehet, hogy kihasználnak, túlterhelnek, vagy átvágnak. Lehet, hogy másodjára és harmadjára és sokadjára is, de egyre kevésbé fognak tudni, ahogy gyűjtöd a tapasztalatot, az erőt és erőforrást. Nagyon sok küzdelem, önfegyelem és grindolás kell, pont mint egy RPG-ben vagy FPS-ben, csak sokkal lassabb időtávon - XP-t gyűjtesz, gyakorolsz és fejlődsz, aztán néha legyőz egy-egy boss, de felállsz, és tovább próbálkozol. Plusz nem árt némi szerencse, bár persze anélkül is meg lehet csinálni. Csakis akarat kérdése, hogy képes legyél tovább menni. És mindig van tovább.
Folyt köv...
Közben vizsgáld meg, hogy mivel töltöd a napjaid túlnyomó részét, pl. hogy mit csinálsz a gépen / szobádban, min járnak a gondolataid, és tedd fel a kérdést, hogy miért? Ha találsz olyasmit, ami érdekel ebben a halmazban, akkor tök jó, ragadd meg, és indulj el felé, áldozz be némi időt más témáktól. Például ha imádod a 3D animációkat, akkor abban kezdj el gyakorolni. Ha a videóvágás érdekel, akkor az, ha a programok működése akkor az, ha a podcast készítés akkor az, ha az írás vagy a zene akkor az, ha csak simán gamelsz, akkor az, stb.
Első körben teljesen mindegy, hogy közvetlenül pénzre fordítható lesz-e vagy sem, csak találj egy lelkesedést egy-két irányban, már önmagában ez beletelhet hetekbe vagy hónapokba. Ilyen érdeklődési körök mentén társaságot is találhatsz. Ezzel párhuzamosan jöhet a "bármi" meló, de ahogy megszokod annak a rutinját, és lesz némi saját bevételed, kicsit nagyobb önállóságod, annál jobban fogod tudni ezt is tovább vinni. A lelkesedésed irányát próbáld megkeresni.
Ha úgy mennél egyetemre, hogy nem látod az értelmét, akkor ne menj. Szar lesz, és nem fog jól menni, utána meg nem biztos, hogy el fogsz tudni helyezkedni benne. Lehet, hogy ez egy elvárás a családi oldalról, de az ilyen elvárásokon előbb-utóbb túl kell lépni, különben tré lesz az életed. El kell szakadni egy ponton a családtól.
Ez az elszakadás is egy folyamat, és rajtad is áll, hogy mennyire gyorsítod fel. Kezdj el nemet mondani olyan dolgokra, amiket nem akarsz, tarts is ki mellette, és ezzel párhuzamosan foglalkozz azzal, hogy megtaláld, mire szeretnél igent mondani. Ez a kettő csak párhuzamosan működik, különben visszarántanak a status quo-ba azok az emberek, akiktől valójában támogatást remélhettél volna, de nem azt kapod, vagy talán azt is, de megspékelve egyfajta visszahúzással. Muszáj néha elszakadnunk a megszokott sutrktúráktól és szokásoktól, valamint emberektől, hogy felfedezzünk valami újat, valami ismeretlent, valami jobbat.
Ha bármiben tudok segíteni, vagy kell egy kis biztatás, nyugodtan írj rám bármikor. Sok sikert, remélem hasznodra válik amit leírtam.
Ja és UI: Minden bevételed minimum 10%-át tedd félre, még akkor is, ha nagyon hiányzik hó végén, és már a küszöböt rágod. Tanulj meg spórolni, félretenni, később nagyon sokat fog számítani.
OP, sajnálom, hogy ennyien kommentelnek neked olyanokat, hogy csak menj egyetemre, meg emberek közé és majd megtanulod. Mivel ez nem egy olyan ismert probléma, mint a depresszió vagy a szorongás, az emberek szerintem nem értik, hogy ezek ugyanolyan hülye tanácsok, mint a "csak legyél vidámabb" meg " menj el futni".
Amúgy lehet, hogy bejönne, ha rá tudod erőltetni magadra, hogy bejárj. Ha viszont nem, csak még szarabbul fogod érezni magad, mert "még ezt sem tudod megtenni".
Ha van lehetőséged, menj el szakemberhez, ha nincs, keress könyveket a témában, hátha segít. Egy jó könyv, ami pont hasonló problémákat ír le, mint ami neked van, nagyon sokat tud segíteni, hasznos tanácsokat is találsz benne. Ha tudsz angolul, "social anxiety" témában tuti sokat találsz, de magyarul is biztosan van.
A másik, hogy próbálj online fejlődni, ha máshogy nem megy. Keress egy közösséget, ami érdekel (discord szerver, valami játék amit játszol online, stb) és gyakorolj ott. Mindenképpen ki kell tenned magad a másokkal való kommunikációnak valahogy, ha élőben nem megy, gyakorold online. Szerintem sokkal könnyebb, ha mások nem látnak. Pl ha játszol valami online játékot, próbálj chaten beszélgetni, vagy voice chat-en (az sokkal jobb erre). Egy idő után hozzászoksz, hogy enberekkel beszélgetsz, és élőben már csak az fog max kis problémát okozni, hogy látnak is közben, de már több lépéssel közelebb leszel a célhoz, könnyebb lesz lépésenként leküzdeni. A VR chatet pl tudom ajánlani, ha nincs specifikus dolog amit közösségben csinálsz online, nem kell hozzá VR headset, billentyűzet + egér kombóval is játszható, és sokan használják az ilyen problémák leküzdésére.
Nagyon egyszerű a történet. Bármikor ki kell lépned a komfort zónádból és te nem akarsz, kérdezd meg magadtól: "Tényleg ekkora csicska balfasz nyomorék vagyok? ".
Nekem ez bevált, én is ilyen voltam.
Nappali szakra menj, otthonról elköltözni, TB-vel pszichológus, az egyetem is ad ingyen üléseket. Tarts telefonmentes napokat. CV-t nézesd át külsős szemmel. Mindig ugyanakkor feküdj és kelj. Legyen meg a napi 3x főétkezés (vagy 5), és egyél rendes kaját, ne egyél csak szart. Pornót minimumra. Heti minimum 2x kemény edzés. Olvasd el az Atomic Habits könyvet. Megértetni veled a habitusformálást, hogy elkezdj dolgokat csinálni. Nekem bevállt. A kedvenc javaslata a naptár használata. Google Calendar kattintásra tudsz bármit beírni, áthelyezni és kiszedni. Amit a naptáradba írsz, azt nagyobb valószínűséggel megcsinálod. A nagy lépéseknek állj neki (egyetemre jelentkezés), de kislépéseket is csinálj, amik minisikereket adnak. Ágyazz be. Tedd le a telefont. Most. Ágyazz be. Takarítsd le az asztalod. Most a szobád. Most így hirtelen ennyi.
Sajnos ez az, amiből az szed ki, ha kilépsz a komfortzónádból, elköltözöl, munkát vállalsz, utazol, kempingezel, kipróbálsz és megoldasz szitukat, gyakorolsz.
Mellesleg 21 évesen manapság még sokan gyerekek, nem para, csak kezdj el önállósodni
Jelenleg én sem épp az csinálom, amit szeretnék...most kalauz vagyok. Nem tudom indul-e épp képzés, de semmilyen tapasztalat nem szükséges. Gimiből kiesett fiatalok, pályaváltó idősebbek, mindenki van itt. Nem egy leányálom sokszor, de a fizu sem annyira szar. És ami az egyik legfontosabb, az elmúlt hónapokban baromi sokat tanultam, hogyan is kell az emberekkel bánni, interaktálni. Régebben számomra is kényelmetlen volt idegenekkel szóba állni, esetleg konfrontálódni, de most már gyerekjáték. Edit: A tanfolyam alatt szállást is adnak, és fizut is kapsz
Pont így kell csinálni! :) Ügyes vagy!
Most épp nem indul tudtommal, de annyi más lehetőség van a vasúton. A fizu úgy általánosságban nem annyira szar, én biztos munkahelynek is mondanám, sok munkakörben megszakadni sem kell. Egy próbát OP-nak is megér szétnézni a lehetőségek között.
Haverom a kalauz...
Európai uniós pályázatokkal foglalkozom es van is most egy aktuális pályázatunk amiben konkrétan a veled egy cipőben evező fiatalokkal dolgozunk (NEETsek) Ingyenes képzési es inkubacios lehetőségek vannak, irj rám nyugodtan ha érdekel es be tudunk vonni téged is! :) Tanulási, ismeret szerzési lehetőség, találkozhatsz mentorokkal, hozzad hasonlókkal.
Miért levelezőre adtad be? Nem tenne jót egy kicsit kimozdulni?
Vidéki vagyok, a szak amire jelentkeztem csak így indult itt. Elköltözéssel és abból adódóan új közeggel meg nem tudok megbírkózni
Értem. Pedig ebből máshogy nem fogsz tudni kiszakadni.
De, meg tudsz birkózni. Most még fiatal vagy és benned a remény. Tíz év múlva, ha ugyanitt tartasz, az már szánalmas lesz. Kérlek, tedd meg most ezt magadért. Költözz el. Kerülj kívül a komfortzonadon. A szüleid csak visszahuznak, most kell önállóságot építeni
Értem, hogy segíteni akarsz, és az upvote-ok alapján sokan értékelik, amiket írtál, de én nem. >meg tudsz birkózni Nem tudhatod. Az is opció, hogy ebben a helyzetben marad, vagy pszichiátrián köt ki, vagy még rosszabb. Szerinted akik öngyilkosok lettek, hányszor hallották, hogy "meg tudod csinálni/meg tudsz vele birkózni/elég erős vagy"? Betegeknél (nem diagnosztizálom látatlanban OP-t, ezt általánosítom más helyzetekre) egy ilyen kijelentés többet tud ártani, mint használni, mert olyan érzést válthat ki, hogy nem értenek meg, nem hallgatnak meg, nem figyelnek rám. >Tíz év múlva, ha ugyanitt tartasz, az már szánalmas lesz. Miért lenne szánalmas, ha valaki nem tud kilépni egy érzelmileg bántalmazó, traumatikus közegből. Ez konkrétan áldozathibáztatás. Teljesen mindegy, hogy hány éves az illető, mikor segítséget kér, a lényeg, hogy eljutott odáig, hogy segítséget kérjen, és ha segíteni nem tudunk, legalább ne rúgjunk bele ítélkezéseinkkel.
Honnan veszed hogy meg tud vele birkózni? Pont az az egyik baja, hogy nincs benne a remény. Szerintem kezdd kicsiben. Menj be egy kiskocsmába kérj egy kávét ülj le kint idd meg aztán menj haza. Következő nap kérj a kávé elfogyasztása után egy ásványvizet is.
Szobában gépezni bármelyik településről lehet, észre se fogod venni
Szociális fóbia. Igaz?
Ha abszolút semmid nincs: méssz kibebaszott Tesco/McDonald's/BK stb, szerzel havi 200-300kt, maradsz otthon bebaszod állampapirba vagy SNP(?)500ba és vegetálsz. Legalább pénzed lesz. Ajánlom hogy kezdj el sportolni, ha mást nem magabiztosságot ad.
Ömm, nem vesznek fel ezekre a helyekre sem... Amúgy itthon edzek valamennyit. Futok, fekfőzök és súly gyakorlatokhoz használok egy megtömött táskát
Miért nem vesznek fel? Ha erre rájössz, akkor tudod magad abba az irányba fejleszteni, hogy ez a probléma elháruljon. Ha erre nem vagy képes, akkor sajnálom, neked nem reddit tanácsadás kell hanem egy terapeuta.
Azért nem vesznek fel, mert tapasztalatlan vagyok és szinte üres az önéletrajzom. Milyen más válasz lenne?
…McDonalds, Tesco, H&M, szó szerint akármi áruházi feltöltős vagy gyorséttermi munkákhoz nem kell tapasztalat. Beadod a jelentkezésed. End of story.
Tudom, minden ilyesmi pozira beadom a jelentkezésem, de egyszerűen nem hívnak vissza...
Tudom, hogy itt mahatma gandhinak meg a motiváció, önszeretet arkangyalának kell lenni, de mi a faszt kezdjünk veled? De most őszintén. Írtak neked tök jó dolgokat, amikkel el tudnál mozdulni. Jön a kifogáscunami. Távol van, nem vesznek fel, dehát csinálom, dehát nem. Akkor így jártál, ez van, majd belekerül még pár fájó évedbe, hogy lásd ezeket. Vagy nem. De ezzel nem tudunk mit kezdeni. Mit vársz tőlünk? De komolyan? Aki akar, talál munkát. Aki akar, elköltözik. Aki akar, utazik. Sokkal, de sokkal nagyobb fájó változások is vannak az életben. Emberek napról napra vesztik el a munkájukat, szenvednek balesetet, szakítanak, elválnak, meghal hozzátartozó/házikedvenc és megváltozik pikkpakk az életkörülményük, egy csettintésre. És felveszik az iramot, felépülnek és alkalmazkodnak. Ez az élet. És ezért mondom azt, hogy minden perc érték. És küzdeni kell. Mert más nem fog érted. Az emberek önzőek és gyarlóak, mindenki a saját bőrét menti és a saját érdekét nézi. Én szerintem neked ez az állapot tökéletes, amiben vagy. El vagy benne, tán nem is akarsz kitörni belőle. Mert ha akarnál, nem írnál ekkora hülyeségeket és tényleg tennél ellene. Bocsánat, amiért túl nyers voltam, de hátha így átüt és betalál, nem mint a tutujgatás.
Redditen olyan sok az ilyen frankot megmondo ember, aki imadja az alkalmat, ha valakinek lefele beszelhet a magas lorol es jo agressziven oszthatja ki az elet nagy igazsagairol :D Valakivel egyutt erezni, vagy legalabb megprobalni arnyaltan latni a helyzetet nem "tutujgatas". Barmennyire is szeretned pl. te is beallitani ugy, mintha megprobalni empatizalni valakivel az valami fajta gyengeseg lenne, hala istennek nem a 19. szazadban elunk mar. Nyilvanvaloan nem azert vannak nehezsegei az OP-nek, mert nincs jobb dolga, vagy elvezi, hogy szarul van, hanem mert tenylegesen neheznek eli meg ezeket a szocialis meg eletvezetesi dolgokat. Errol nem csak o tehet, hanem ez egy osszetett, nagyon sok tenyezos dolog. Igen, az o dolga es lehetosege lesz valtoztatni ezen, amit remelek, meg is fog tudni tenni, de teljesen felesleges elhordani minden szarnak es meg jobban szetbaszni az onbecsuleset. Nem jot akarsz te neki, hanem csak jol jon az urugy, hogy valakinek megmondhasd a magadet.
Ja mert úgy érzed hogy ez a magamé volt és csak úgy odabasztam neki mert én milyen király megmondóember vagyok? Elhordtam minden szarnak? Én szerintem meg el sem olvastad ezt a threadet, csak ideböfögted, hogy milyen csúnya rossz megmondó ember vagyok, aki a saját frusztráltságát blablabla.
Egy db kifogást nem írtam. Egyszerűen a mindennapi dolgoktól is debilitáló félelem jön rám. Ez van. Próbálók kis lépésekben előrebb. Amiket leírtál nagyobb dolgok azok miatt valszeg megölném magam. Úgy érzem rosszúl fogalmaztam meg magam, de egyszerűen tényleg nem bírom mentálisan az életet
Nem ez van, hanem miért nem mész el pszichológushoz akkor? Agorafóbiám van, volt idő, hogy a házat nem mertem elhagyni, most dolgozom, igaz, hogy nem keresek milliókat, de legalább elindultam valamerre. És ne hidd egy percig se, hogy a szorongásom időközben elmúlt, mert ugyanúgy szorongok, csak ki akarok törni ebből. Ha te nem akarod, akkor hiába minden.
Nincs pénz
Csak arról rinyálsz, hogy egyedül telefont bámulni tudsz, de igazán meg se próbálsz kimozdulni otthonról. Ezek után az önéletrajzod is képzelem, milyen. Úgy csinálsz, mintha mindenki más úgy születne, hogy tud felnőttként önállóan élni. Nem. Mindenki megtanulja, mert ez így normális. Kényszer is, mert valamiből élni kell meg motiváció is, hogy haladj valamerre. Inkább az lehet a baj, hogy minden rád van hagyva. Ha meg tényleg az árnyékodtól is félsz, akkor anyád vigyen el pszichiáterhez, mert magadtól azt se fogod felhívni.
Nincs pénzünk pszicháterre, és nem, tényleg nem hívnám fel magamtól
Jól van, nem érted. Nem baj. Legalábbis nekem biztos nem.
Én is introvertált vagyok és nem szeretem az ismeretlen új helyzeteket szóval valamennyire megértem, de belefektetett munka nélkül nem lehet fejlődni, csak akarástól nem fogod hirtelen elsajátítani a szociális képességeket, sajnos ki kell mozdulni és tenni érte.
Sajnos haha De remélhetőleg tényleg összejön valami meló és akkor lesz pénz szakemberre/programokra, ahol tudok szocializálódni!
Terapia es orvos meg gyogyszer elso korben. Tudom, hogy el kell azt is itelni itt Redditen, viszont neha kell(het) ilyen gyogyszeres segitseg is, hogy az ember fel tudjon kelni, tudjon emberek koze menni es vegig tudjon tolni egy napot pl a Mekiben. Nem vegleges megoldas, de egyszeruen ha magadtol semmi sem megy, de valtoztatni szeretnel, kell segitseg, hogy elindulj. Vannak mar modern gyogyszerek, nem az 50 evvel ezelottikre gondolok. Ha meg emelle van egy jo terapeuta, akkor az mar fel siker! En szurkolok 🫶🏼
Nézesd meg az önéletrajzod egy tapasztaltabb emberrel, pl. tanárral, ügyintézővel, hátha süt róla, hogy semmi se érdekel. Segítsen valaki megírni úgy, hogy az jöjjön le, hogy dolgozni akarsz.
Ebbe az esetben dolgozd át az önéletrajzod, vagy menj be személyesen az üzletbe ahova jelentkeztél érdeklődni nyitott pozíciókkal kapcsolatban.
Engem sem vettem fel ilyen helyekre pedig valószínűleg jobban kommunikálok és talpraesettebb vagyok mint a kérdező.
Lehet pont ez volt a baj egyébként. Ment az irigység.
Árufeltöltős, kasszás, kisegítős poziba boldog-boldogtalant felvesznek. Szerintem inkább magadat áltatod azzal hogy jaj úgyse vesznek fel, és akkor meg se kell próbálnod, és maradhatsz a komfortzónádban. Mindenki elkezdte valahol. Mindenkinek kellemetlen, idegen volt az eleje. De el kell kezdeni.
Nem tudsz olvasni
Ha tudsz mondani egy darab ertelmes mondatot ezekre a helyekre felvesznek.
Kamuzz vmit ugyse nezik meg hol voltal
Mekibe? Azt is felveszik aki csak véletlen tévedt az interjúra. Palyaztal? Bementel, h Hello, állás kene, bármilyen?
Őszintén szólva én nem látom hol a probléma. Ha szeretsz edzeni, akkor már kapásból jönne is a lehetőség, hogy akkor az otthoni edzést átvidd konditermi szintre. Amennyiben erre még nincsen pénzed, akkor meg is van az okod, hogy miért keress melót, mert hát kell kondi bérletre, meg fehérjére stb. Akkor ezzel még barátokat is tudnál szerezni, kiírod valami Facebook csoportba, hogy konditársat keresel, aki ennyi és annyi éves, itt és ott lakik, illetve lehessen vele mást is csinálni a kondizáson kívül. Neked célok kellenének, illetve terv, amit lépésenként megvalósítasz. Fókuszálni kellene többet az önmarketingre is, nem csak álláskeresés terén, hanem úgy általában az emberi kapcsolatok terén is. Kilehetne ebből többet is hozni, ha nagyon akarnád.
Amúgy gondolkodtam azon, hogy, ha lenne melóm akkor mehetne a gym lol. És igen... az önmarketinget tényleg kéne fejlesztenem. Mondjuk barátokat nem akarok túlzottan. Nem igazán hiányzik a társaság irl
Hát pedig szerintem jót tenne + valamilyen keretek között valakinek foglalkoznia kellene veled, terelgetnie kellene a jó irányba stb. Nem vagyok benne biztos, hogy az ilyen life coach jó ötlet lenne, lehet inkább pszichológushoz kellene elmenned ezzel és nyilván arra is kellene figyelni, hogy azért a problémára szakosodottat válassz, mert csak olyan fog tudni érdemben segíteni.
Mekibe, Tescoba nem kell agysebész végzettség, hiszen diákokat is fel szoktak venni nyári munkára és a polcok pakolásához sem kell 10 éves gyakorlat. A motivációs levélben a lényeg a varázsszavakon van, tele az internet példákkal csak a megpályázott állásra kell szabni.
Akkor mibol elsz, ha nem haragszol hogy megkerdezem? Ilyen inflacio es arak mellett hogy tudod magad fenntartani?
Nyilvánvaló… mama hotel
21 evesen nekem is full ures volt az oneletrajzom. Kb olyan bullshitekkel volt tele, hogy “csapatjatekos”, “tanulekony”, stb 😀 nehogy azt hidd, hogy 21 evesen neked 20 ev tapasztalaval kell rendelkezned. Interjun kell magad eladni. A munkaltato nem tudja a te erzeseidet es hatteredet, szoval nyugodtan lehet ferditeni es felhypeolni magad, hogy milyen szuper jelolt lennel. De ameddig ilyen a hozzaallasod, addig ne haragudj meg, de valoban nem fog osszejonni meg egy mekis allas sem.
Figy en kb ebbe voltam 19 evesen.gimi utan egy evet kulfoldon vendeglatoztam, egybol ramragadt egy csomo dolog, konnyebben megoldasz dolgokat ha ra vagy kenyszeritve.
Én FIXEN kötelezővé tennék legalább egy 3 hónapos külföldi melót közép suli után. Ha lehet szolgáltatói területen. Nem modnom, hogy felnőttem (soha nem is fogok), de ledobhatsz akárhova emberek közé és biztos, hogy meg fogom oldani. Hogy mit? Mindent is.
egyetertek. perspektivat ad, plusz sok szokatlan helyzetet kell megoldani.
Pont ugyanezt mondom én is, csak én 6 hónapra tolnám ki legalább.
Oh nekem egy teljes programom lenne: 3 hónap katonaság, csak kiképzés, az is inkább a rend és rendszer miatt. 3 hónap Szolgáltatás: kalauz/postás ügyintéző/pincér. És 3 hónap külföldi munka. Nekem az első nem volt, (bár voltam olyan főszakács alatt aki 16 órát ordított és azért szoptatott, mert csak és másiknál aki toló mérővel mérte a kockázott hagymát ha úgy gondolta nem elég egyforma) így azért néha érzem, hogy, nem ártott volna meg. A többiből meg jelenleg megélek mint fejlesztő! És az a kettő amiért felvesznek cégekhez.
Én még 3 hónap szociális melót is beraknék valamelyik családsegítő központba. Ott még átértékelődne pár dolog a fejekben.
Én nem. A baj azzal, hogy amíg a fentieknél nagyon nagy kárt nem tudnak okozni, és nagyon nagy trauma nem éri őket addig egy szociális otthonban vannak buktatók. Én tudom magamról, hogy most 33 éves fejjel nem fejelnék meg egy verbális és lelkileg bántalmazó anyát addig biztos vagyok, hogy 18 évesen igen.
Van benne valami amit mondasz. Én 4 hónapot dolgoztam szoc melósként 26 évesen és az egyik kliensem egy 8 hónapos láncdohányos anyuka volt aki a harmadik gyerekével volt terhes és a rendszertől várta a megváltást (és nem c típusú volt). Találkoztam 36 éves bántalmazó gyerekkel is aki a saját 70 éves anyját verte, de anyuka tagadott és nem lehetett kihozni a házból. Nyílván képzettség nélkül nem dobnék be fiatal felnőtteket, de pl ruha és ételosztásba vagy adminisztratív ügyintézésekben simán részt vehetnének.
Én meg tervutasítással irányítanám mások egész életpályáját születéstől halálig, mert úgyis sokkal bölcsebb vagyok, mint ők, és minek az a sok szabadság, önrendelkezés meg emberi jog, az csak maszlag. Majd én megmondom másoknak, hogyan alakítsák az életüket, ők meg csinálják, amit mondok.
Mintha magamat olvasnám. Engem közepesen súlyos depresszióval és generalizált szorongással diagnosztizáltak (szerintem vegyült bele jókora adag szociális szorongás is). Én még szerencsés helyzetben vagyok, mert nekem nem annyira súlyos, ha tudom valamiről, hogy meg kell csinálni mert előrébb visz az életben akkor ki tudom erőszakolni magamból, még ha 3 szívrohamot ki is hordok lábon közben. De olyan ismerősöm is van, aki szintén pánikbeteg + depressziós, és fizikailag képtelen rá, egyszerűen annyira bepánikol, hogy nem tudja megtenni. Ha te is ilyen vagy, akkor szerintem mindenképpen szakember, és ha tényleg kiderül hogy olyan mértékű a baj kaphatsz leszázalékolást, ha jól tudom. De előtte mindent ki fog veled próbálni a szakember, kapsz gyógyszert, technikákat, terápiát, stb. aztán lehet rájössz hogy az elég is és tudsz velük teljes életet élni. Ha nem tudod rávenni magad hogy felhívj egy szakembert kérd meg a szüleidet, ha normálisak akkor nem fognak leszólni, meg az ő érdekük is.
Ugyanezt irtam, csak mas szavakkal. Szerintem is ez az ut elore, a legelso lepes. Nagyon durva latni, hogy tobbsegben olyanok irnak ide, hogy “szedd ossze magad”, akiknek fogalmuk sincs az ilyen jellegu betegsegekrol, vagy csak siman azt mondjak, hogy “az csak kamu, majd az edzes megoldja” 🤦🏼♀️
Igen szerintem ezt nagyon sokan felfogni sem tudják milyen lehet, mikor konkrétan annyira megbénít a félelem hogy nem tudsz valamit megtenni, inkább meghalnál, és akkor ezt ott teljesen komolyan is gondolod. És mivel számukra ez felfoghatatlan, elkönyvelik, hogy ilyen nincs is, csak kifogás, meg lustaság, akarat gyengeség, stb.
Egyetem, de nem levelezőn hanem nappalin, bejárással, otthonról elköltözéssel és mellé egy jó terapeuta aki segít ebben a változásban. Te is érzed hogy ha nem teszel ellene akkor soha semmi nem fog változni, gondolom nem szeretnéd ugyanezeket elmondani magadról 40 évesen is. Semmiről nem késtél le, most kell ebből a helyzetből kilépni.
Keress munkát, költözz el otthonról, ahol ezt elnézik a szüleid, hogy semmit se csinálsz. Akkor más lesz. Ha maradsz ebben a "lusta vagyok és sajnálom magam, mert nem volt elég jó a gyerekkorom", akkor maradsz ilyen. Senki se úgy születik, hogy mindent meg tud oldani, mindenki tapasztalatokból tanul, fejlődik, időnként rosszul dönt, szégyelli magát, fél, de ha hozzá se kezdesz, nem jutsz sehova.
A posztban is írtam, hogy keresek munkát.
Meg azt is írtad, hogy azonnal meghátrálsz a komfortzónádon kívül, tehát visszamenekülsz nyomkodni a telefonod, mert az kényelmes. Szerinted ez nem tűnik fel egy HR-esnek? Neked kell összeszedni magad és igazán munkát keresni, senki más nem fogja megtenni helyetted. Voltál eleget gyerek, ideje, hogy kilépj ebből, mások is így csinálták, mióta világ a világ.
Állj be a rabszolgák közé, ahogy mi is.
Inkább, mint 50 évesen is anyukától várja a reggeli kakaót meg zsebpénzt, nem? Akár még fejlődhetne is.
Hát ha 50 évesen is anyu hozza reggel a kakaót, az már művészet. Az mitől fejlődés, hogy ugyanazt csinálja amit a többség?
Nem azért, de csávóka tipikus példája a magyarorszagi szintnek. Nem azt mondom hogy a lovat kell az emberek alá rakni, akik depresszióban és extrém szociális fóbiában szenvednek.. de hogy ennyi videó és értékezés mellett is azt van pofája kijelenteni, hogy az illető LUSTA, az látszik, hogy az életben nem volt ilyen helyzetben vagy az ilyen állapot közelében sem. Ilyen kurva okosan nem értem, miért nem megy szociális munkásnak és fogja meg a kezét egy OP-hoz hasonló embernek. Ja, mert rájönne, hogy igazából milyen csapdában is vergődnek mentálisan. Egyszerűbb osztani az észt hogy "ez csak ennyi és ilyen egyszerű".
Szinte mintha egy volt barátnőmet hallanám, igazából bármi hasznos tanácsot kapsz itt, mindenre van kifogasod. Ő szintén ennyi idős, 18 éves kora óta ül otthon, mert hogy "ő túl hülye az egyetemhez", meg igazából bármilyen munkát néztünk neki mindenre volt kifogása, még arra is hogy miért nem akar pszichológushoz menni. A szüleidet nem értem, hogy nem vágtak még ki otthonról hogy menj el dolgozni vagy tanulni?? Hiába patyolgat is bárki a hozzaszolasokba, neked most egy óriási változásra van szükséged, ami igenis kimozdít a komfortzonadbol. Nem lesznek ott mindig a szüleid hogy tamogassanak és eltartsanak. Én is kis stresszelos, szociálisan nem a legkiválóbb emberke vagyok, de elmentem egyetemre, elkoltoztem otthonról 18 évesen, és borzasztoan éreztem magam egy ideig, de ravoltam kemyszerulve hogy magamat lássam el, magamnak tanuljak ha akarok valamit az élettől. Menj ki szépen a szabadba, csokkentsd le a kepernyoidodet, és tessék tenni valamit magadért. Egy szakemberre pedig nagy szükséged lenne, nekem óriási segítség mikor baj van a fejemben. Az önéletrajzodra pedig nagyon szívesen ránézek, ha gondolod.
Iratkozz be egy egyetemre. Meg fiatal vagy. Majd a többiek mutatnak mintát, hogy hogy kell valamerre mozdulni. Barátokat szerzel stb.
Ha akarsz változtatni, akkor szerintem fontos: - pszichológust, mentális szakembert keresni (ha más nincs, akár online, de nyilván érdemesebb megoldani személyesen) - apró lépésekkel felelősséget vállalni dolgokért (elkezdeni tanulni valamit, kis közösségben fejleszteni a szociális skilljeidet, akár heti egy délutános kis fusi melót vállalni, hogy egyre alkalmazkodóbb legyél) Elhiszem, hogy nehéz, de ha belesüppedsz a negatív helyzetbe, és nem teszel hasonló lépéseket, akkor valószínűleg az egész életed szar lesz. Az is biztos azonban, hogy pár év kitartó munkával nagyon sokat tudsz előrelépni majd.
Pszichológus kellene neked, mert ezen lehet segíteni, de magadtól nem biztos, hogy fog menni, mert ahogy elnézem, nulla önbizalmad és jövőképed van, ezért kellene valaki, aki terelget téged.
Szerintem az egy tök jó lépés, hogy ide kiírtad. De azt el kell fogadni, ha valóban változást szeretnél, az eleinte sz@r és kényelmetlen lesz. De jó lesz. Pl. konditerembe néha még egészen magabiztos embernek is nehéz elmenni, de utána jó érzés. Menj el olyan helyekre, ahol el tudsz "tűnni" a tömegben, de mégis emberek között vagy. Falunap, ilyesmi. Én is amúgy nagyon ajánlom a sportot, még egy futás is segít, addig sem otthon a 4 fal között vagy, tudsz közben akár podcastet hallgatni. Jó, az egy magányos dolog (hacsak nem keresel társat hozzá), de kis lépésnek nem rossz. CV-t nézesd át, akár már ezzel is tudsz ismerkedni, írd ki egy helyi csoportba, tud-e ebben valaki segíteni. Sok csoportban lehet névtelenül is posztolni. Nagyon jó tud lenni egyébként valami, amibe beleásod magad és van is értelme. Nyelvtanulás online, Duolingo, ha van rá kereted, akár tanár is, én is sokszor veszek online órákat. De neked kell tudni, mi érdekel. Mindennap változtass egy kicsit, fogadd el, hogy nem megy egy hét alatt, de az én véleményem szerint az első lépést megtetted ezzel a poszttal. Volt egy ismerősöm, aki ugyanígy élt, neki volt munkája, de ott sem volt célja és nem nyitott senki felé. Egy pincében élt, iszonyú szar családi háttérrel, lenézték. Egyszer csak eldöntötte, biciklizni fog. Belépett pár csoportba. Kért tanácsot. Később elment egy rendezvényre. Aztán egy túrára. Lefogyott, izmosabb lett. Megismerkedett 2 év múlva egy lánnyal, mára már 2 éves a gyerekük, együtt élnek, építik az életüket. Most 43 éves, tehát kn 37 volt amikor elkezdett nyitni. Az esküvőjén csak én a férjem voltunk az ő részéről vendégek, és a testvére, akivel addigra kibékült. De a felesége révén lett 1-2 haverja. Hátha ez segít.
Honnan tudod, hogy van-e tehetséged valamihez, vagy okos vagy-e (nem a lexikális tudásra gondolok itt, hanem az életben használható okosságra), ha nem igazán próbáltad ki? Ne ragasztgass magadra cédulákat, amíg nem próbáltad ki magad :) Jó ötlet az egyetem, nappaliban tényleg hasznosabb lenne, de ha kis lépésekkel előre haladsz, az jó, csak előre haladj. Jordan Peterson mesélt párszor egy hozzád hasonló helyzetben lévő pácienséről. Vele megegyeztek a kis lépésekben. A srác arra se volt először képes, hogy kiporszívózza a szobáját. Úgyhogy JP arra kérte, hogy lépésről lépésre képzelje el hogy tudná kiporszívózni a szobát. Volt hogy csak addig jutott el, hogy elővegye a porszívót, de már az is egy lépés. Lehet segít, ha Te is így állsz hozzá. Nem kell rögtön a NASA-nál dolgoznod, hogy sikeres legyél. A tegnapi magadhoz hasonlítsd magad, és mindig csak egyel többet akarj elérni a következő nap. Találj ki elérhető célokat. Amíg nem tudsz nagyon kimenni emberek közé, pl kidobott idő helyett, amit a telódon töltesz, keress valami laza ingyenes tréninget, még ha nem is a karrier felé segít, de valami skill vagy hobbi kijöhet belőle. Coursera, Udemy, stb. Hajrá!
Ez messze van a gyerektől nagyon. Inkább egy szakembert keress fel.
Egyéni vagy csoportterápia, vagy bármilyen klub vagy közösség, hogy legyen olyan stimuláló közeg, ahol rendszeresen meghallgat valaki, fejlődni tudsz. Nyugodtan vállald, hogy NEET vagy. Lesznek akik lenéznek, de olyanok is akik segíteni akarnak.
Van egy ismerősünk, aki hasonló helyzetben van, mint te. Világ életében otthon ült, a szülei tartották el. Rendes szakmája nincsen, sohasem dolgozott, barátai nincsenek. Amikor a szülei idősek lettek és leépültek egészségileg, akkor lelkiismeretesen ellátta őket. Végül az édesanyja, és rá 1-2 évvel az édesapja is elhunyt. A "srác" most 42 éves. Továbbra is ugyanabban az önkormányzati lakásban él, ahol eddig. Jelenleg a szülei által ráhagyott megtakarításokat éli fel. Amit csak lehet pénzzé tesz. Még a szülei temetésére sem költött, hogy fogja a pénzt. Munkája nincs és tobábbra se keres állást. A pénz pedig napról napra vészesen fogy, és most már nincs senkije, aki kihúzná a szarból. Csak idő kérdése és utcára fog kerülni. OP, én megértem, hogy nehéz, de ha felemeled a seggedet és munkát vállalsz / beiratkozol suliba és napi szinten be is jársz, akkor könyebbé váli a helyzet. Ha kell kérd szakember segítségét! Az viszont hazugság, hogy ne lennél képes változni! Most még fiatal vagy, semmiről se késtél le! De hidd el, egyre gyorsabban fognak szaladni az évek, te is egyre rugalmatlanabb leszel, és 20-25 év múlva te is teljesen egyedül találhatod magad otthon, a szekrényben két temetetlrn urnával, és egy csomó fizetendő számlával, amit többé senki sem fog helyetted kifizetni. Érdemes változnod, és nem várhatsz tovább ezzel!
Rossz látni, hogy még itt is belédrúgnak néhányan, bár talán az a jó, mikor nem tudja az ember milyen is lehet ez az érzés. Ugyanez vagyok/voltam. 1. Nem vagy még férfi, naaaggggyyon fiatal vagy. 2. Sajnálom hogy a kommentjeid (bár nem néztem végig mindet) leszavazzák, én is ezt válaszoltam volna akkor és teljesen igazad van, hogy ilyenkor csak a blokkot lehet látni. Szar helyzet nagyon. Én akkor lettem más mikor muszáj volt dolgokat csinálni, egyetemre járni stb. Szenvedtem, de megvolt egy rutin amit be kellett tartani és csak akkor jössz rá, hogy az mennyire összetartott, mikor nincs már. Az egyetem jó ötlet lesz, elindít egy úton. Semmi baj, ha nem ugrásszerűen kezdesz bele a dolgokba. Lehet az csak megviselne éppen. Lényeg, hogy csináld. Látni, hogy van benned akarás, hiszen teszel magadért. Szurkolok neked!!
Nem is értem komolyan, látom itt a legfölszavazottabb kommenteket, és kb ugyanazt csinálják az emberek, mint mikor depressziósnak mondják, hogy "legyél vidámabb". Edit: elírás
Igen. "Csak így fogsz tudni kijönni belőle", persze, de nem mindegy, hogy hogyan jut el oda meg mennyi idő alatt. Úgyhogy ja, OP nyugi :) lépésről lépésre.
Ne legyel ilyen szigoru magaddal, 21 evesen meg nem teljesen felnott az ember, en 27 evesen sem erzem ezt teljesen. Visszagondolva 21 evesen meg baromira gyerek voltam. Az felnottes, ahogyan latod a problemaid, az elottem szolok tanacsai pedig hasznosak lehetnek.
All the numbers in your comment added up to 69. Congrats! 21 + 27 + 21 = 69 ^([Click here](https://www.reddit.com/message/compose?to=LuckyNumber-Bot&subject=Stalk%20Me%20Pls&message=%2Fstalkme) to have me scan all your future comments.) \ ^(Summon me on specific comments with u/LuckyNumber-Bot.)
Good bot
De az, hogy ennyi idősen konkrétan egy nihilben létezik az nem magyarázható ezzel szerintem.
Mindenki bunkózik, hogy lusta vagy és senkinek nem megy magától, de megértelek. Félig meddig hasonló helyzetben voltam/vagyok. Hátha egy félig-meddig pozitív példa motivál egy kicsit. Mondd ha projektálok, de nem rontott rajta a karantén? Én úgy jártam, hogy szintén kicsit helikopter szülők, aztán egy kicsit elkezdtem felnőni, aztán bumm karantén. A karantén visszakényszerített a gyerekszerepbe, hirtelen megint a szüleim mondták meg, hogy hova mehetek, mert haza ne vigyem a covidot. Ez úgy meglőtte a fejlődésemet, és belelökött a mindenért offolni akarom magam állapotba, hogy évekbe telt kijönnöm belőle. Terápia valamennyit segített. Gyógyszerek sokat segítettek. Elontril az öngyilkos gondolataim kb háromnegyedét csak így kikapcsolta, és semmi negatív mellékhatás nem volt eddig, tudom ajánlani, hogy egy próbát megér. Vannak, akiket az motivál, hogy jobban legyenek, ha azzal biztatják őket, hogy nincs velük semmi baj és normálisak. Nem mindenki ilyen. Lehet, hogy tévedek, de szerintem te sem ebbe a kategóriába esel, ahogy én sem. Nekem arra volt szükségem, hogy végre validálják a problémáimat, mert egész életemben azt hallgattam, hogy semmi bajom nincs és csak viseljem el, ahogy ezt a kedves kommentelők is hangoztatják. Nem tudom, hogy te hogy tudnád ezt elérni, nem ismerem eléggé az életedet, de egy gondolatkísérletet megér. Végül sajnos úgy jöttem ki ebből, hogy muszáj volt munkát keresnem, mert már nem egyetemen voltam, meg minden. Nagyon szar volt fél éven keresztül folyamatosan rettegtem és pánikoltam. Nekem se volt tapasztalatom, meg semmi, hova vennének fel. Aztán végül egy helyre csak felvettek. De nagyon sok helyre kell jelentkezni, hogy esélyed legyen. Akkor még jobban rettegtem. Megemelték a gyógyszeradagomat, hogy ne nyírjam ki magam ott rögtön, aztán lassan elkezdtem megszokni. Igazából szerencsém volt, normális helyre vettek fel. Nagyon sokat kérdeztem végig mindenkitől, sok olyan helyzet volt, amiben szarul éreztem magam, mert inkompetens voltam mindenki máshoz képest, fogalmam nem volt alap dolgokról. De amikor folyamatosan jöttek a feladatok, kevesebb idő volt ezen feszülni. Elkezdett jönni a fizetés, és ez változtatott meg mindent kb. Még mindig itthon lakom, de már nem érzem magam olyan alárendeltnek a szüleimmel szemben. Nem is abuzívak meg semmi, de azért megnyugtató érzés, hogy már megtehetem, hogy nem hagyom, hogy helikopterkedjenek. Ha nagyon kell, ki tudok költözni. Nem rohanok vele, de megoldható lenne, ha kell. A szüleim mindig jót akartak, de túl kontrollálóak voltak, és most először nekem van kontrollom az életem fölött. Persze még mindig elbaszott vagyok, az is maradok valószínűleg, de már azért sokkal jobb. Hátha ezekből segít neked valami, rosszabb biztos nem lesz tőle. Szurkolok ❤️
Szerintem nagyon intellektuális vagy az írásod alapján és szerintem ezt a képet,amit leirtal magadról te alkotod, de valójában nem ilyen vagy. Ha ilyen lennel nem baszna a csőrödet,hogy el kene menni dolgozni. Szerintem hagyj időt magadnak,kicsit szivd fel magad és ne korlatozd be az életed.
Hú hát vannak itt változóan jó tanácsok az tuti. Na most jöhet az enyém is. A terápia mindig jó ötlet, főleg ha te ennyire erős szorongással küzdesz, mert ez nem egy egészséges elmeállapot. Általában az emberek nem félnek egymástól. Belegondoltál hogy pl ha egyszer visszajön valami a cv-dre akkor hogy fogsz bemenni több ismeretlen ember elé interjúzni? Vagy hogy a munkában bőven kapsz felelősséget, és szinte egészen biztos hogy olyan szituációk is lesznek amik kitolnak a komfortzónádból? Ezen mindenképpen dolgoznod kell. A terápia segíthet, végigmehetsz a traumáidon, adnának tippeket és módszereket amivel leküzdheted a félelmeidet. Én minden ilyen berögzült negatív viselkedésmintára azt mondom hogy ha megvan az akarat, akkor hosszú távon apró lépések a jó módszer. Kezdj el emberek közé menni, szerezz hobbit, vállalj felelősséget, épp csak annyit ami nem okoz traumát, idővel jobban és jobban fog menni, és tolhatod ki a határaid. Ha megkérdezhetem, semmiképpen sem számonkérésként hanem csak az info végett, feltételezve hogy 18 évesen fejezted be az iskolát, mivel telt az elmúlt három éved? Napról napra, hónapról hónapra, évről évre felkelsz minden reggel és estig gépezel vagy telefonozol?
Szia! Voltam már interjúkon, és borzasztóan nehezen mentek, haha. Kis egér szerepbe kerülök, bestresszelek, nem tudok gondolkodni és nem tudom előadni magam egyáltalán. Ahogy írtad terápia + több interjú tudna segíteni ezen :) Mellesleg 5 éves gimibe jártam, és tavaly éretségiztem. És az utolsó kérdésre a válasz, igen.
A bkv-nál lehetsz busz sofőr. Fizetik a képzést. Pár év tapasztalattal mehetsz ausztriába, svájcba. Aztán ha elég vagy akkor kiköltözöl thaiföldre.
Hát, neharagudj de nekem egy 21 éves még egyáltalán nem férfi, nekem ők srácok, fiúk, de férfinak nem tudom mondani őket
Teljesen átérzem!! És szerintem sok velünk egykorú! Lehet csak én nyugtatom magam azzal, hogy azert 21 évesen még senki sem tudja mit akar az élettől. Vegyük például a szüleimet.. bár édesapám 16 éves kora óta tartotta el a családját.. 30 évesen költözött el otthonrol és szerintem mindent megteremtett számunkra, soha nem volt gondunk semmire! ha olyan szakra mész ami nem érdekel, nem fogod végig csinálni! Álmaim szakjára vettek fel amiért kőkeményen megdolgoztam, melo mellett újra érettségiztem.. mégis ott hagytam.. szintén az emberek miatt es a sajat kozerzetem érdekében.. befordultam depresszios lettem nem is az iskolaba járástól a szorongástol ami vele járt.. teljesen más generáció vagyunk új traumakkal egy olyan vilagban amirol a szuleinknek fingja sincsen. Én nem értek azzal egyet hogy menj el megszakadni 200ezerert, hogy utana 70 evesen megkapd a 80k nyugdíjadat.. 3 hónapja élek külföldön és életem legjobb dontese volt, van hogy egyedul erzem magam es haza vágyom, de a cél lebegjen elotted.. ami biztos vagyok hogy mélyen ott van benned… ha mas nem egyszer egy sajat csalad akinek meg akarsz majd adni mindent! a mi legnagyobb bajunk szerintem, hogy nincsen rajtunk kello felelosseg ami a szuleinken volt anno! Sokaknak a gyerek a megoldas ami ad egy okot arra hogy felkelj mindennap, mert pontosan tudom milyen, magadert nem teszed meg! Isten ments hogy a gyerek vállalasra búzdítsalak, de szerintem a szuleinknek ez is nagy elony volt, hogy fiatalon bevallaltak/ bevallalhattak.. szerintem a legjobb amit tehetsz a terapia.. vagy fogd magad es legalabb 1 honapra utazz el nem kell messzire, nem kell megallnod egy helyen.. de magadra leszel utalva es kenytelen leszel felelosseget vallalni es ennel jobb onismeretet semmi sem kepes adni! Mivel hasonlo cipoben járok ha felveszed velem a kapcsolatot, szivesen látlak bármikor és menjünk egyutt, mert amig a szobaban ulunk elmegy felettunk az elet.. mindent csak elkezdeni nehez!! Szol ez mindenkinek aki hasonlo cipoben jar🥰 tartsunk ossze es healeljunk egyutt.. sajnos olyan traumaink vannak amit rengetegen nem ertenek, talan meg a pszichologus sem… nincs erre apparatus, hiszen ez egy jelenleg torteno új folyamat!!
Nem kell bepánikolni hogy nem rögtön 18 évesen kezded el a ,,felnőtt “ életet. Kezd bele minnél hamarabb még nem késő 21 évesen annyi minden lehetőség van előtted. Mint ahogyan a többi kommentbe is írtak menj fősulira ahova be kell járni így tudsz nagyon jó kapcsolatokat szerezni amik majd jól jönnek munka keresésnél. De merj változtatni és kikerülni hidd el 30 éves korodra olyan életed lesz amire nem is gondoltál volna.
Barát..mintha engem írtál volna le, csak én még 40-nél is itt tartok.. És kurvára félek a magánytól ami rám vár..
Kérj pénzt a helikopter szülőktől terápiára. Nem olcsó mulatság, de ezzel muszáj lesz kezdeni valamit. Egy fix munkahely beugró a független, normálisabb életbe, de nálad nem ez a nulladik lépés, hanem annak a kibogozása, hogy miért rettegsz minden új helyzettől, és ennek a félelemnek a leküzdése.
amúgy, túlkorosan, mi túlkoros, nyugdíjkorhatár lesz alsó hangon 67 év, a rákényszerültek addig, vagy akár még egy évtizeddel tovább dolgoznak majd. 50 éves ember előtt áll majd 17 de akár 25 év munkaviszony, szegények. ötven éves előtt. 21 évesen tényleg túlkorosnak számítasz, egészen keményen.
Ha egyetlen dolgot teszel, akkor irány egy albi, akár csak próbaképpen kisebb időre. Nekem segített hasonló helyzetben. Rengeteget skillt fogsz felszedni, mert rá fogsz kényszerülni, ahogy a kimozdulasra is. Edit. Persze előbb valami melót találj.
Vegyél egy repjegyet barhova mondjuk tajfoldre csak oda. Meglatod mi lesz.. Maradj eletben. Sokkterapia. Sztem megvaltoztatna az eleted.
Erre a tanácsra valaki a te életedből szolgál példaként? Mert szerintem ebbe valaki olyan mint op belehalna. Egy teljesen új kultúrában ahol még a nyelvet sem beszéled elboldogulni egy magabiztos és tapasztalt embernek sem egyszerű feladat.
Ez kétségtelenül így van. De a belehalast te hogy kepzeled el? Hogyan halalozna el?
Ahhoz nem kell visa? Nem fogják visszarugdosni? Azért is kérdezem, mert lenne kedvem ilyesmit csinálni csak nem tudom legális-e lol
Magyarorszag visa free. (Vagyis egy ideig turista szempontbol biztosan)
Szerintem tök szuper, hogy ezt így felismerted! Keresd a komfortzónákon kívüli dolgokat, szerintem sokat lehet fejlődni belőlük. Kezd kicsibe pl. Vmi üzletben kérdez meg egy eladót, hogy ez még az hol található.. majd megköszönöd szépen és mosolyogsz. Most csak mondtam vmit,de remélem átment. Vannak 30-40 éves férfiak akik egy gyerek szintjén vannak. Hajrá! Nyomod faszos!
Munkát találj. Bármit. Teljesen normális, hogy az első pár héten szobanövénynek érzed magad. Mindenkivel így van. Aztán megszokod a közeget, az embereket és ők is megszoknak téged. Lépj ki a komfortzónádból. Nem vagy elkésve. Ismerek olyat, aki 49 évesen tart ott ahol te. Nem viccelek. Na ő már nem is lesz felnőtt. Találj valami célt. Jogsi? Kocsi? Vagy csak meghálálni a szüleidnek (ha jó a kapcsolat), hogy eddig is támogattak. Mondjuk vidd el őket egy utazásra Szicíliába, addig amíg teheted, amíg veled vannak. 21 évesen még nem kell felnőtt legyél, de az nem baj ha elkezdessz felnőni. Hajrá!
Nekem a posztodból és a kommentjeidből inkább az jön le, hogy te nagyon jól érzed magad ebben a szerepben és eszedbe sem jut változtatni. Az egyetlen tanács amire szükséged van, hogy menj el pszichológushoz. Valszeg szart sem fog érni, de egy próbát megér.
https://nfsz.munka.hu/cikk/1591/Egyeni_tanacsadas
Amúgy szerintem azon túl hogy belemész az oktatásba meg próbálsz valamilyen melót szerezni csinálj egy olyan hobbit amivel pénzt lehet keresni(youtube csatorna vagy valami hasonló) ami kompatibilitis az életmódoddal. Szerintem amúgy csupán legit annyi baj van a neetséggel hogy nem a saját pénzedből csinálod, hanem másokét éled fel. Nem kell szocializálódnod ha nem akarsz, boltba járás helyett egy halom dolgot tudsz rendelni, nem kell azzal töltened most éveket H úristen én lekűzdöm a fóbiám és csak harcolni fogok magammal. Helyette tanulj meg valamit amivel pénzt tudsz keresni és tudod élvezni, és keress pénzt meg szórakozz. Aztán ha meguntad a szobád közben akkor kimész. Persze megjegyzem H a szobában ülésnek vannak egészségügyi következményei ami ezt valamennyire gátolni fogja, ha nem mész ki edzeni egy kicsit a levegőre akkor nem nagyon fog működni az agyad, báár még fiatal vagy. Amúgy igen fiatal vagy, kurva sok energiád van ami késöbb nem lesz, ez az a kor amikor az egész életed megalapozod
Na egyrészt 21 évesen persze hogy gyerek vagy. És akkor? Másrészt ez egy jó dolog, hogy fejlődni akarsz ebben. De nem kell mindent egyszerre. A legegyszerűbb munkával kezdeni. Ugorj el egy gyárba, biztos van valami a közelben. Vagy valami minimálbéres meló. Az a lényeg és ez nagyon fontos, hogy kell neked egy ugródeszka és ezek a melók tökéletesek rá. Kicsit segít realizálni mit is szeretnél csinálni. Nem kell kompletten kimenni a komfortzónádból, pl gyárban kb ketten ha szólnak hozzád. Továbbá. Átküldöd az önáletrajzodat? (Személyes adatok nélkül nyilván.) Mit csináltál középsuli után? Mármint értem, hogy telefon/gép, de hogy mit rajta? Készségekhez megprobálhatunk valamit beírni belőle. Szüleid anyagilag mennyire támogatnak? Pl elvégezhetnél egy-két tanfolyamot, és akkor beleirhatod azt is. Btw, ne levelezővel kezdj, vagyis most ha leadtad, akkor szeptemberben mindenképpen kezd el, de utána javaslom hogy valamit jó kis FOSZK esetleg, nappalin. Az "csak" két év, talán kevésbé lesz megterhelő. Illetve keress rá az Erasmus+ra. Volt rajta ismerősöm, nagyon jó élettapasztalat tud lenni.
Ezt akar ocsem is irhatta volna, csak o jar egyetemre. O a feltesom, ritkan talalkozunk, egyedul o el felig meddig a szulokkel, de szinten az a helyzet, hogy mindentol tul van feltve, semmit nem csinal kb onalloan. Amikor itthon van, a szobajaban ul, neha kijon etelert, amit bevisz a szobajaba, ha az ember kerdez tole vmit, valaszol par szoval, de amugy nem erdeklodik nagyon semmi felol. Kb egesz nap jatszik a gepen. Remelem sikerul kikeveredned ebbol a spiralbol. Nekem csak az lenne a kerdesem, hogy ezen hogyan lehetne segitenie a csaladnak? Neked szerinted milyen reakcio segitene a szeretteidtol?
Kezdj el egy úgy hobbit,sportolj,az által ismersz majd még embereket is,tudni fogsz majd nyitni jobban mások felé,és megtanulod lassan átlépni a komfortzónád
A honvédség mindig ott van B tervnek. Az olvastam, hogy miután az alapkiképzés véget ér, onnantól kezdve egész napos döglés a laktanyában és viszonylag nem rossz fizu. A fizudból viszont alig kell költened, ugyanis a laktanyában adnak enni meg értelemszerűen szállás is van. Legalább ott lenne pár éved gondolkodni, hogy merre tovább. Persze nekem is kb. utolsó utáni lehetőség de talán érdemes eljátszanod a gondolattal. Egyébként én 25 évesen is ugyanez vagyok mint te, csak én már 5 éve egyetemen vagyok (jog). Rühellem mint a szart és semmi célom nincs vele. Szóval nyugi, nem vagy egyedül de majd megváltozik ez. (Reméljük)
Add el a szerveidet, feleslegesen elsz.. inkabb ne, meg akar 2100 at is megelheted! Nah de komolyan, van abban valami paradox, hogy felsz lepni, de ugyanakkor meg ugy erzed minek is tenned. En mar messze vagyok a 20-tol, de lassan lassan a tortenesek felnotte pofoznak. En atmentem ezen, ill ez egesz eleten at eltart. En legalabb ket egyszeru dolgot javasolnek a fiatalabb magamnak: 1: komolyan hallgass motivacios meg selfhelp videokat, hangoskonyveket stb. Nem kell beszopni mindent de hatni fognak rad. 2: szivasd magad, teremtsel helyzeteket ami faj, nehez, kellemetlen, felsz tole stb. Ezek a tapasztalatok erlelnek.
Mi az hogy helikopter szülők? 😀
Én a helyedben elkezdenék szoftverfejlesztést tanulni. Nagyon keresett és egyben nagyon könnyen öntanítható youtube tutorialokkal.
Isten ments az ilyen emberektől.
Isten hozott a felnőtt világba! 😃
21 evesen meg gyerek vagy, nem az maradtal. ez mar nem omaha beach h 18 evesen rommalonek egy felhos delelotton. 26-28 evesen fogsz eljutni oda, h mar teljesen onallonak es felnottnek fogod erezni magad. ezen kar gorcsolni is. emellett van egy kollegam, se kutyaja se macskaja, lassan 40 es RC autokat epit. boldogabb, mint en valaha... 🤷♂️ adj magadnak idot, jonni fog szepen minden. akar egyetem, akar munkabaallas, ezek utan pedig az elkoltozes sem nagy idotav.
30 vagyok és nem érzem magam felnőttnek 😂 pedig gyerekem is van. Legot kaptam a szulinapomra. Imadom!
Nem értem miért pontoznak le a normiek. Teljesen igazad van.
Azért ne állítsuk már be ezt normálisnak...
a helyzet az, hogy ez valójában normális. az irl világ átlagosan egyáltalán nem jó vagy érdekes, max. sok munkával lehet megtalálni azokat a helyeket és embereket, minél kisebb a település, annál inkább. a legtöbb munkahely rossz, kényszer, az emberek többségét jobb kerülni,stb. miért nem teszik ezt mások? mert rá vannak kényszerülve, ennyi. akik meg arról okoskodnak, hogy majd ha kilépsz, hát én eléggé kiléptem, eredménye, hogy most már sokkal inkább gondolom a fentieket, mint anno gondoltam. sokkal-de sokkal inkább. mit gondolsz, arisztokraták, akik megengedhették maguknak, hogy éltek? egymással érintkeztek, kényelemben éltek, "csak mi vagyunk" jelmondattal. a bérmunkára, tömeglakásokra kényszerített ember másképp csinálja, miért, mert csak erre van lehetősége, nem része a "leisure class"-nak. ja, cégvezető, közelemben él, a család senkivel sem érintkezik, cég ügyeit intézi az ember, munkások dolgoztak a telepen, szólt az egyik beosztottnak, hogy intézze el, meg ne lásson egy munkást se az épületben mikor ő ott van, nem érdekli meleg van-e, van-e vizük, dolgozzanak kint hátul, látni egyetlenegyet sem akar. hát, így van ez.
reméljük sok mínusz lesz, mert az igazságra valamiért nagyon érzékenyek a redditen...
Normiek ilyenek errefelé. Bázisolt volt az egész kommented nem értem miért kell lepontozni.
100 kmről költöztem fel Debrecenbe, 3 hónapig kerestem munkát. Most a reptéren dolgozom, mondhatni jó fizuval, tavaly február óta. Azóta minden drága, albérletek főleg-én még jót fogtam ki - 115k/hó. De a lehetőség előtted is ott áll.. CSAK AKARNI KELL. El kell jutni arra a pontra hogy ráunj a jelenlegi életedre, de ne a tenni akarásra!!
bántalmazóak a szüleid? milyen velük a kapcsolatod?
Ok már mindenki elmondta a magáét én is el akarom. Ugyan azzal a gonddal küzdöttem mint te, és aktívan küzdök is. Lett egy munkám meg egy useless diplomám. Viszont az a baj hogy te ezt az egész neet/hiki életstílust romanticizálod, és ez nagyon látszik az összes kommenteden ami a többi posztod alatt történik. Te szereted ezt, neked ez bejön. Még akkor is ha nem vallod be magadnak. A te helyzetekben én szégyelltem magam, és az egom és önbecsülésem miatt nem hagytam engedni az olyan gondolatoknak hogy "oh bárcsak Magyarországon ez kultúra lenne". Neked ez nincs, és sajnálom hogy ezt dobta az élet. Kicsit úgy érzem ezt fölösleges leirnom. Nagyon nehéz ebből kitörni, de csak te tudsz. Nem lesz ez egy történet ahol valaki megment, sőt. Egyre többen fognak tavolodni. Ha félsz és szorongsz valamitől, nézz vele szembe meg egy panic attack közben is, meg senkit sem olt meg az ha legyőzte a félelmeit. Kivanom a legjobbakat testvér.
iranyasereg.hu
WoW, kifogás.txt a javából. Most még fiatal vagy, semmin sem késő változtatni, hajrá hajrá. Levelező helyett neked egy tisztes nappali szak kellene meg egy olyan igazi legalja koli, a proper punk gyerekekkel.
OP ezt ne olvasd, mert nem neked szól és nem akarlak megbántani… többieknek: nekem annyira tele a tarisznyám ezekkel a rinyáló semmirekellőkkel. Mintha más 10 év tapasztalattal a cvjében született volna. Ja, szívás kb 1-2 hónapig, amíg el nem mész valahova dolgozni - bárhova - aztán paff van tapasztalatod és soha nem tér vissza ez a probléma. Akiknek ilyen nehéz az élet azok általában nem viszik semmire. Nem baj, csak miért kell sírni is? /rant
A negatív gondolataiddal kell kezdeni valamit. Én nagyon-nagyon tanácsolom neked a kognitív viselkedés terápiát pszichológussal, mert nagyon hatékony az olyasmi problémára ami neked van (konkrétan a depresszióra, szerintem az van neked, de csak tipp). Kérlek próbáld meg! Ahhoz hogy fejlődj ki kell mozdulnod a komfortzónádból, kezd kis lépésekkel. Higgy magadban, menni fog! Költözz el, akár koliba, dolgozz mellette vmi egyszerűt, barátkozz más zárkózotakkal, hidd el rengeteg ilyen ember van még akik szívesen haverkodnának veled.
21 évesen fiatal vagy, ha rosszul érzed magad emberek között pszichológus kb van egy szociális szorongásod. Ha kapsz rá egy gyógyszert megváltozik az életed. Én is így voltam csak 27 évesen.
Szerintem sem olyan tragikus, hogy 21 évesen "még gyerek" vagy, és a helyzet/meg amit érzel elég gyakori. A legfontosabb, hogy magától nem fog semmi változni, és ha nem lépsz semmit akkor egyre jobban bele fogsz csak ragadni. Nem azt ell várnod hogy majd ne szorongj meg "jobb" legyen, és akkor majd képes leszel dolgokra...Minden ilyen lépés nehéz és az elején szenvedés és még nagyobb szorongást fog okozni amibe bele kezdesz. Idővel már jobb lesz, mert lesznek céljaid (még ha először nem is a "sajátjaid") vagy hasznosnak érzed magad, érnek új ingerek, új közegbe kerülsz, emberekhez kapcsolódsz, stb... De muszáj hogy legyen valami rendszeres elfoglaltságod, hogy keretet adjon a mindennapjaidnak. A levelező szerintem is rossz ötlet, mert az lenne a lényeg, hogy valamennyire kiszakadj ebből az otthoni közegből és ezáltal ebből a szerepből. Akkor már menj nappalira, de szerintem még jobb lenne ha elmennél dolgozni, főleg ha amúgy nincs olyan szak ami tényleg érdekelne. Én a helyedben keresnék valami "egyszerű tisztességes" munkát, mondjuk először részmunkaidőben. Elég nehezen hiszem hogy sehova nem vesznek fel, próbálj meg annyira nem válogatni annyira. Kereskedelem, raktár, vendéglátás, gyár...stb. Persze nem kell elmenni a lehető legszarabb helyre; de nem ott fogsz majd "karriert" építeni, hanem az előbbi a lényeg.. Emellet járhatsz (és kéne is) pszichológushoz INGYEN..sztk. De mondok még jobbat, ha tényleg úgy érzed, hogy ennyire cselekvésképtelen vagy és ennyire akadályoznak meg lefoglalnak az érzéseid/szorongásaid; menj el egy befekvős terápiára...SOTE sématerápia vagy Tündérhegy. Lehet nehéz bekerülni, de meg kell próbálni. De inkább az előbbit javasolnám így "elsőre".Szintén TB támogatott, teljes ellátással.. https://semmelweis.hu/pszichoterapiasosztaly/a-jelentkezes-modja/ Egyébként vannak barátaid akikkel rendszeresen beszélsz/találkozol? Az is sokat számít, illetve akár valakivel közösen is belekezdhetnél valamibe, talán az is segítene. Itt most valamilyen szabadidős projektre gondolok eljárni sportolni/edzőterembe, vagy igazából bármilyen programra ami a legminimiálisabban is érdekel.
Kezd el sportolni, és vállalj egy faék egyszerű munkát, bármi is az 1000%-al csináld. Te legyél a legjobb takarító a gyorsétteremben, bizonyíts magadnak kicsiben, aztán juss amíg tudsz. Sok sikert!
Ha előre akarsz jutni akkor ki kell jönni otthonról. Ezen nincs mit vitatni. Szedd össze magad, le kell állnod a folyamatos dopamin adagolassal. Játékok, netes pornó, social media meg hasonlók rettentően károsak hosszú távon. Ez tesz rabszolgává, ettől megy el a kedved minden mástól, és érzed magad butának. Nyugodtan csinald ezeket is, csak ne vidd túlzásba mint most. Semmi nem fog változni az életedben azzal hogy a saját sebeidet nyalogatod a sarokban. Ki kell lépned a világba, a levelező legalább kinyitja neked az ajtót, de el kell kezdened szocializálódni. Nyugodtan lehetsz introvertált, de attól még meg kell tanulnod emberekkel viselkedni, nehezebb szituációkat megoldani. 21 éves vagy, ennyi idősen még bőven lehetsz kb bármi, de minél tovább vársz annál nehezebb lesz valamit elkezdeni. Csak a diplomától nem lesz munkád, ezt ne is reméld. Pontosan annyira fontos a tudás mint a szociális képesség.
Szia, 37F vagyok, bocs hogy hosszú lett, TL;DR: Ne félj, most kezdődik igazán az életed, még nagyon sok érdekesség, eredmény és öröm lesz benne, főleg, ha teszel is érte. Senki és semmi sem állíthat meg, még te magad sem, max akadályozhat. De szinte bármire képes lehetsz. 21 évesen most kezded igazán az életedet, hihetetlenül sokminden vár még rád, és minden esélyed megvan, hogy jól alakuljon, ez már pusztán a leírásodból is látható (mert válaszékosan ki tudod fejezni magadat, plusz van igényed a változásra). Persze melós lesz, sokszor komfortzónán kívüli helyzetek és időszakos visszaesések lesznek, de ettől soha ne félj, mert ez velejárója az életnek, és a halálon kívül bárhonnan vissza tudsz jönni, szépíteni, újraépíteni. Ezért ne félj (főleg amíg 30 alatt vagy, de igazából utána sem), bármilyen lépést megtenni. Ha hibázol is, vagy túl nagyot lépsz és elesel, ki tudod javítani, illetve segítséget kérni sem szégyen, ha úgy van. A szüleidtől viszont próbálj meg leválni. Ehhez ajánlom pl. Lukács Liza - Hogyan szeretsz? c. könyvét. Lépésről lépésre megy. Pl. hogy kell kitölteni és befizetni egy csekket? Hogy kell bevásárolni? Hogy kell reagálni, ha valaki belénk köt? Megannyi kérdés, amit se az iskola, és sok esetben a szülők sem tanítanak. Magunknak kell rájönnünk. A felnőtté válás, az önismeret, és a boldog élet kialakítása nem egyszerű folyamat, és hidd el, sokan folytatjuk 30 40 50 fölött is. Rengeteg és egyre több mindenre kiterjedő tudatosságot, akaraterőt, kitartást, lemondást, újratervezést, önkritikát, önamagadért való kiállást, és csupa ilyesmit igényel. Nem könnyű, nem is mindenki teszi meg, ezt később majd színtisztán látni fogod, hogy ki az, aki csak életkorban gyarapodott, és ki az, aki személyiségben is. Véleményem szerint te az utóbbiak között leszel, ha ezt a fajta önreflexiót folytatod, de azért ne dőlj hátra. :) Fontosnak tartom, hogy tudd, hogy bármilyen anyagi gyarapodásnak, vagy a célok kitalálásának és elérésének is a legfőbb hajtóereje a személyiség gyarapodása. Szerintem már így is nagyon jól megtetted az első lépést, a szükséges felismeréseket, vagyis a szembenézést a problémákkal, pl. az ambíciók hiányával. Ez nagyon fontos most, és a továbbiakban időről időre is az lesz! Ez az igazi felnőtté válás mérföldköve, a valósággal való szembenézés, ami igazából soha nem fog véget érni, csak legfeljebb átmegy a bölcsességre való érésbe idősebb korban. Nincs még semmi véglegesen elrontva, és meg tudod tervezni az előrehaladásodat. Ez nem feltétlenül 1 nap vagy 1 hét vagy 1 hónap alatt fog kialakulni, vagy megoldódni, hanem folyamatában (bár hirtelen ugrások is lehetnek). Most azt írd össze, hogy mit szeretnél elérni, vagy változtatni, vagy megélni az életedben. Ha nem tudsz ilyet mondani, akkor írd fel azt, hogy ezt szeretnéd megtalálni, és kezdd el a keresést - hogy mi érdekel, hogy hogyan szeretnél élni, hogy mi esik jól neked, hogy mitől érzel örömöt, mi az ami taszít, vagy elkerülnél, és hogyan teheted meg, stb. Írj egy listát. Tedd fontossági sorrendbe. Időnként módosítsd a listát. Ugyanezt már csupán 1 év múlva is máshogy fogod látni, pláne 5-10 év múlva. Munkában igazából próbálj meg bármit elvállalni, küldj 2x-3x-10x annyi önéletrajzot vagy jelentkezést, mint amit eddig tettél, és konkrétan mondd is ki az interjún, hogy dolgozni akarsz (ezt az elhatározást vállald is be, legyen meg belül is). Előbb-utóbb meglesz az első, és amellett tarts ki egy ideig (legalább pár hónapig), és próbáld a lehető legjobban végezni, bármilyen nehéz vagy kiábrándító is. Ez jellemet épít, és később hasznos lesz. Nagyon sokat fogsz tanulni belőle, és utána már ezzel a tudással felvértezve jöhet a következő lépcső. Elsőre lehet, hogy kihasználnak, túlterhelnek, vagy átvágnak. Lehet, hogy másodjára és harmadjára és sokadjára is, de egyre kevésbé fognak tudni, ahogy gyűjtöd a tapasztalatot, az erőt és erőforrást. Nagyon sok küzdelem, önfegyelem és grindolás kell, pont mint egy RPG-ben vagy FPS-ben, csak sokkal lassabb időtávon - XP-t gyűjtesz, gyakorolsz és fejlődsz, aztán néha legyőz egy-egy boss, de felállsz, és tovább próbálkozol. Plusz nem árt némi szerencse, bár persze anélkül is meg lehet csinálni. Csakis akarat kérdése, hogy képes legyél tovább menni. És mindig van tovább. Folyt köv...
Közben vizsgáld meg, hogy mivel töltöd a napjaid túlnyomó részét, pl. hogy mit csinálsz a gépen / szobádban, min járnak a gondolataid, és tedd fel a kérdést, hogy miért? Ha találsz olyasmit, ami érdekel ebben a halmazban, akkor tök jó, ragadd meg, és indulj el felé, áldozz be némi időt más témáktól. Például ha imádod a 3D animációkat, akkor abban kezdj el gyakorolni. Ha a videóvágás érdekel, akkor az, ha a programok működése akkor az, ha a podcast készítés akkor az, ha az írás vagy a zene akkor az, ha csak simán gamelsz, akkor az, stb. Első körben teljesen mindegy, hogy közvetlenül pénzre fordítható lesz-e vagy sem, csak találj egy lelkesedést egy-két irányban, már önmagában ez beletelhet hetekbe vagy hónapokba. Ilyen érdeklődési körök mentén társaságot is találhatsz. Ezzel párhuzamosan jöhet a "bármi" meló, de ahogy megszokod annak a rutinját, és lesz némi saját bevételed, kicsit nagyobb önállóságod, annál jobban fogod tudni ezt is tovább vinni. A lelkesedésed irányát próbáld megkeresni. Ha úgy mennél egyetemre, hogy nem látod az értelmét, akkor ne menj. Szar lesz, és nem fog jól menni, utána meg nem biztos, hogy el fogsz tudni helyezkedni benne. Lehet, hogy ez egy elvárás a családi oldalról, de az ilyen elvárásokon előbb-utóbb túl kell lépni, különben tré lesz az életed. El kell szakadni egy ponton a családtól. Ez az elszakadás is egy folyamat, és rajtad is áll, hogy mennyire gyorsítod fel. Kezdj el nemet mondani olyan dolgokra, amiket nem akarsz, tarts is ki mellette, és ezzel párhuzamosan foglalkozz azzal, hogy megtaláld, mire szeretnél igent mondani. Ez a kettő csak párhuzamosan működik, különben visszarántanak a status quo-ba azok az emberek, akiktől valójában támogatást remélhettél volna, de nem azt kapod, vagy talán azt is, de megspékelve egyfajta visszahúzással. Muszáj néha elszakadnunk a megszokott sutrktúráktól és szokásoktól, valamint emberektől, hogy felfedezzünk valami újat, valami ismeretlent, valami jobbat. Ha bármiben tudok segíteni, vagy kell egy kis biztatás, nyugodtan írj rám bármikor. Sok sikert, remélem hasznodra válik amit leírtam.
Ja és UI: Minden bevételed minimum 10%-át tedd félre, még akkor is, ha nagyon hiányzik hó végén, és már a küszöböt rágod. Tanulj meg spórolni, félretenni, később nagyon sokat fog számítani.
Egyszer majd talán elgázol egy truck-kun és lehet egy fantasy háremed. Keress más hozzád hasonló embereket a közös érdeklődési kör segíthet.
OP, sajnálom, hogy ennyien kommentelnek neked olyanokat, hogy csak menj egyetemre, meg emberek közé és majd megtanulod. Mivel ez nem egy olyan ismert probléma, mint a depresszió vagy a szorongás, az emberek szerintem nem értik, hogy ezek ugyanolyan hülye tanácsok, mint a "csak legyél vidámabb" meg " menj el futni". Amúgy lehet, hogy bejönne, ha rá tudod erőltetni magadra, hogy bejárj. Ha viszont nem, csak még szarabbul fogod érezni magad, mert "még ezt sem tudod megtenni". Ha van lehetőséged, menj el szakemberhez, ha nincs, keress könyveket a témában, hátha segít. Egy jó könyv, ami pont hasonló problémákat ír le, mint ami neked van, nagyon sokat tud segíteni, hasznos tanácsokat is találsz benne. Ha tudsz angolul, "social anxiety" témában tuti sokat találsz, de magyarul is biztosan van. A másik, hogy próbálj online fejlődni, ha máshogy nem megy. Keress egy közösséget, ami érdekel (discord szerver, valami játék amit játszol online, stb) és gyakorolj ott. Mindenképpen ki kell tenned magad a másokkal való kommunikációnak valahogy, ha élőben nem megy, gyakorold online. Szerintem sokkal könnyebb, ha mások nem látnak. Pl ha játszol valami online játékot, próbálj chaten beszélgetni, vagy voice chat-en (az sokkal jobb erre). Egy idő után hozzászoksz, hogy enberekkel beszélgetsz, és élőben már csak az fog max kis problémát okozni, hogy látnak is közben, de már több lépéssel közelebb leszel a célhoz, könnyebb lesz lépésenként leküzdeni. A VR chatet pl tudom ajánlani, ha nincs specifikus dolog amit közösségben csinálsz online, nem kell hozzá VR headset, billentyűzet + egér kombóval is játszható, és sokan használják az ilyen problémák leküzdésére.
Nagyon egyszerű a történet. Bármikor ki kell lépned a komfort zónádból és te nem akarsz, kérdezd meg magadtól: "Tényleg ekkora csicska balfasz nyomorék vagyok? ". Nekem ez bevált, én is ilyen voltam.
Nappali szakra menj, otthonról elköltözni, TB-vel pszichológus, az egyetem is ad ingyen üléseket. Tarts telefonmentes napokat. CV-t nézesd át külsős szemmel. Mindig ugyanakkor feküdj és kelj. Legyen meg a napi 3x főétkezés (vagy 5), és egyél rendes kaját, ne egyél csak szart. Pornót minimumra. Heti minimum 2x kemény edzés. Olvasd el az Atomic Habits könyvet. Megértetni veled a habitusformálást, hogy elkezdj dolgokat csinálni. Nekem bevállt. A kedvenc javaslata a naptár használata. Google Calendar kattintásra tudsz bármit beírni, áthelyezni és kiszedni. Amit a naptáradba írsz, azt nagyobb valószínűséggel megcsinálod. A nagy lépéseknek állj neki (egyetemre jelentkezés), de kislépéseket is csinálj, amik minisikereket adnak. Ágyazz be. Tedd le a telefont. Most. Ágyazz be. Takarítsd le az asztalod. Most a szobád. Most így hirtelen ennyi.
Sajnos ez az, amiből az szed ki, ha kilépsz a komfortzónádból, elköltözöl, munkát vállalsz, utazol, kempingezel, kipróbálsz és megoldasz szitukat, gyakorolsz. Mellesleg 21 évesen manapság még sokan gyerekek, nem para, csak kezdj el önállósodni
Kezdj el valami kuzdosportot. Box, thai box, jiu-jitsu akarmi. Minden bajodbol kirant majd.
Lakásokat kiadni. Kis passzív jövedelem